vezeto, munkaeropiac, hr, zima zsofia
vezeto, munkaeropiac, hr, zima zsofia, Bonduelle

Egészséget a dolgozóknak!

blank
blank

Idén először adták át a Jövő Vezetője Díjat, amelyet több partnerével együtt a CX-Ray álmodott és szervezett meg. A három, cégméretben meghatározott kategóriában átadott díjazottakkal készített interjúink harmadik részében ezúttal Zima Zsófiát, a Bonduelle CE és SEE HR-igazgatóját kérdeztük.

– A díjra kollégáid jelölhettek, majd a CX-Ray szakértőivel történő konzultáció után neked ítélték oda, nagyvállalati kategóriában. Nem „szokásos, unalmas, kötelező” kérdésként teszem fel, de örültél az elismerésnek?

– Abszolút! És leginkább amiatt, mert mintegy hat éve egy olyan belső egészségtudatos kultúraváltási folyamatot kezdtünk el, ami nem volt egyszerű, és ezzel az elismeréssel mégis úgy tűnik, a legfőbb üzenetek „megérkeztek”.

– Mi történt hat éve?

– Több olyan belső projektet is indítottunk, amely támogatta azt az új, vállalati stratégiánkat, miszerint a termékeink és azok előállítása során „szem előtt tartott” egészség – mint hívószó – megjelenjen a hétköznapok munkája során is a munkavállalók számára. A nemzetközi cégcsoport számára az egészséges táplálék, az egészséges és fenntartható föld, valamint a végfogyasztó, egészségtudatos emberek, vásárlók kiemelt értékek, amelyeket szerettünk volna és szeretnénk továbbra is megfelelő fókuszban tartani dolgozóink számára is.

A tudatos táplálkozás márpedig összefügg az egészségtudatossággal, amit dolgozóink számára belső szolgáltatásokkal, edukációval is elérhetővé tettünk.

– Például?

– Az első pillanattól kezdve fontosnak tartottam, hogy ha magán-egészségpénztári támogatást adunk a munkavállalóinknak, abban semmikképpen se különböztessük meg a felsővezetőt a fizikai, gyári dolgozótól, hiszen az egészség, az ember egyenlő, egyenrangú.

Másrészt mintegy 4 éve elindítottuk Longevity projektünket, nagyszerű, külsős partnerünkkel, kifejezetten a fizikai dolgozók számára. Legyen elég annyi, volt honnan fejlődnünk, ugyanis az egészségtudatosság, az egészséges életmód népszerűsítése, majd pedig gyakorlása sokkal nagyobb életvitelbeli döntést igényel, mint azt elsőre gondolnánk.

„Az egészségtudatosság megteremtése a fizikai dolgozók körében, egyenjogú egészségbiztosítás minden dolgozónak (igazgatóktól és gyári dolgozókig), Longevity project a fizikai dolgozóknak (pl. stresszkezelés, alvás, addikciók kezelése) – többek között ezeket említették a jelölés indokaként Zima Zsófiával kapcsolatban a munkavállalók.”
Forrás: CX-Ray, Jövő Vezetője Díj, értékelés

A projekt során dolgozóink számára az egészséges táplálkozás, a stresszkezelés, az alvás, az addikciók kezelése és a testmozgás témáin keresztül igyekeztünk eljuttatni a szinte szó szerint „életbevágó” információkat. Nem egyszerű feladat, de hiszünk abban, hogy egyre eredményesebbek leszünk.

Ezek mellett kiemelt hangsúlyt fektettünk arra is, hogy minden gyárunkban legyen elérhető növényi alapú menü (vagy a kantinban vagy ebédrendelés keretében), valamint minden nap elérhetővé tesszük, hogy friss salátát, zöldségeket, gyümölcsöt is ehessenek a dolgozók. És céges receptfüzetet is kiadunk, amelyet ma már a kollégák írnak.

De külön foglalkozunk az életmódváltás mentális nehézségeivel, összefüggéseivel is, miközben rendszeresen szervezünk egészségügyi szűréseket, elsősorban kitelepülve a gyárakba.

– Ezek azért elég mélyenszántó változások, új projektek, amelyek meglehetősen leköthették az energiáitokat, és akkor még nem is beszéltünk a pandémiás helyzetről…

– Ez bennünket azért is rázott meg, mert a termelés nem állhatott le, miközben sajnos volt, akit elvesztettünk a vírus okozta megbetegedésben.

Ebben az időszakban a vezetőink nem voltak minden esetben jelen, de igyekeztünk inkább túlbiztosítani a munkavállalóink egészségét, például még akkor is maszkot hordtunk, amikor ez már országosan nem volt kötelező. Dolgozóink számára egyébként gyümölcs- és vitamincsomagokat állítottunk össze, de kézfertőtlenítőt is jócskán adtunk, valamint pénzbeni bónuszokkal is próbáltuk motiválni őket a nehéz időkben.

Amit ekkor viszont megéreztünk, hogy a korábbi évekhez képest is sokkal nagyobb volt az összetartás, a szolidaritás, egymás segítése. Ezt egyébként tovább erősítette, hogy a háború miatt sok ukrán kollégánkat is ki kellett menekíteni az első időszakban.

Bonduelle – 1853 óta

A Bonduelle családi vállalkozás, amely hét generáció óta olyan mezőgazdasági termelésre törekszik, amely tiszteletben tartja mind a termőföldet, mind az embereket – írják oldalukon. Hitvallásuk szerint hatékony, intelligens és méltányos agroökológiát folytatnak, amely számára fontos a jövő. A cég már több, mint 30 éve van Magyarországon, jelenleg ezer embert foglalkoztat az országban található 3 gyárban (Nagykőrös, Békéscsaba, Nyírszőlős) és egy budapesti irodában. A gyárak a hazai igények kielégítése mellett, jelentős exporttevékenységet is végeznek.

Zámbori Bíró Tamás
Fotó: Bonduelle


A Jövő Vezetője Díj alapítója, főszervezője

blank

Partnerek

blank

Médiatámogató

blank