allasinterju, no, etikett, szinu
Fotó: Freepik

Ilyen színű ruhában menj állásinterjúra, ha tényleg akarod a melót!

blank
blank

H I R D E T É S

Ha állásinterjúra megyünk igyekszünk a legjobb formánkat hozni, de vajon számít-e milyen színű ruhát veszünk fel? 

Biztosak vagyunk benne, állásinterjú előtt mindenki járt már úgy, hogy kétségbeesetten álldogált a szekrény előtt, azon morfondírozva, mit is vegyen fel. Hiszen egy állásinterjú fontos megmérettetés, mindenki igyekszik a lehető legjobb formáját hozni. Ráadásul az első benyomás mindenképpen számít, akár azt is befolyásolhatja, megkapjuk-e az áhított munkát. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, mit is viselünk egy állásinterjún. Erről egyébként már egy korábbi cikkünkben is írtunk, most pedig azt mutatjuk meg, a színeknek milyen ereje van. Ugyanis akár hisszük, akár nem, de a színek nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megkapjuk-e a vágyott munkát. 

Ha megvan a stílus, jöhetnek a színek 

Ahogyan azt már korábban is hangsúlyoztuk egy állásinterjúra nem szerencsés tornacipőben érkezni, illetve jobb, ha a farmer is otthon marad. Ilyenkor célszerű lehet egy elegánsabb nadrágot, ne adj isten szoknyát elővenni és egy csinosabb blézer, blúz kombó sem rossz választás. Valamint egy nem túl magas, visszafogott cipővel is kellő komolyságot sugározhatunk. Ez eddig rendben is van, megvan a stílus, de akkor joggal merül a fel a kérdés: mely színeket részesítsük előnyben? 

A kék a befutó

A Resume.io kutatása során közel háromezer embert kérdezett meg arról, milyen ruhát viselt azon az állásinterjún, ami után végül a munkát is megkapta. A végeredmény egészen meghökkentőre sikerült. A megkérdezettek jelentős része azt mondta, kék színű darabokat vett fel azon a napon, a második helyen pedig a lila végzett. Megdöbbentő módon a sorban csak ezután következik a fekete – amiről sokan azt mondják komolyságot, eleganciát tükröz – majd ezt követi a zöld, a sárga, a fehér. A sor végén pedig ott kullog a szürke és a barna. 

Miért számítanak a színek? 

Lee Chambers, brit pszichológus, vállalkozó és rádiós műsorvezető több interjúban, – amiket egyebek között a Vogue magazinban, a The Guardian, valamint a Newsweek hasábjain is publikáltak – beszélt már a színek és a munkahelyek pszichológiai vonatkozásáról. Chambers úgy véli, hogy minden színnek lehet pozitív és negatív üzenete. Véleménye szerint viszont ennél jóval árnyaltabb is ez a kérdés. A sikeres állásinterjú és a színek kapcsolata során ugyanis figyelembe kell venni azt is, milyen céghez és milyen pozícióra jelentkezünk. Továbbá azt sem árt észben tartani, hogy az egyes színekkel, mit is üzenünk. 

Ezért tarol a kék szín

A kék szín szerinte azért aratott ekkora sikert, mert nyugalmat és önbizalmat áraszt, valamint tekintélyt parancsolóvá varázsolja a viselőjét. Kutatások szerint például a tengerészkék az, ami a leginkább határozottságot sugall.

A kék után a második helyen a lila végzett, ez azért érdekes, mert egy kevert színről beszélünk, aminek az egyik alapja a kék. A lila szín alapvetően bizalmat ébreszt, hitelességről árulkodik, emellett erős személyiségre is utal, sőt akár bátorsággal is felruházhatja viselőjét. 

Mi a helyzet a feketével? 

A fekete színről sokan azt gondoljuk, ez a végső befutó, a jolly joker, s valahol ez azért igaz is. A fekete színt viselő személyek eleganciát, komolyságot sugároznak, de talán pont emiatt néha egy kicsit fenyegőt hatást is kelthetnek. Ha a fekete mellett döntünk, akkor szerencsés lehet azt néhány színes kiegészítővel feldobni, akár egy tengerészkék elegáns cipővel. Ez könnyítheti az összhatást, közben merészséget közvetít, de mégis arról is tanúskodik, kellő komolyságot tanúsítunk az adott helyzetben. 

Szerző: G.P.
Fotó: Freepik

H I R D E T É S