Back office

Az uniós polgárok közel egyharmadának nincs pénze nyaralásra

Az Európai Unió lakosainak 28 százaléka nem engedheti meg magának, hogy egy évben egyszer otthonától távol nyaraljon, azok közt, akiknek a jövedelme viszont a szegénységi küszöb alatt van, ez az...
blank
blank

Hivatalosan is elvált feleségétől Bill Gates

A házaspár májusban jelentette be, hogy 27 év házasság után elválnak; tegnap a washintgoni bíróság hivatalosan is kimondta a válást.
blank
blank

Magyar sikerek a kémiai diákolimpián

A két ezüst- és két bronzérmet az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium és a a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulói nyerték el.
blank
blank

Az eddigi legnagyobb állami stúdiófejlesztés indul Fóton

A négy új filmstúdió 10 ezer négyzetméterrel növeli a stúdiókapacitást, így a nagy volumenű produkciók igényeit párhuzamosan is ki tudja szolgálni.
blank
blank

Nem fizették ki – majdnem lerombolta, amit épített

A férfi szerint ötmillió eurót nem fizettek ki neki, ezért markológéppel , kitörte az ablakokat, leszakította az erkélyeket és a falakat is áttörte.
blank
blank

Akár 50 ezer forintba is kerülhet a beiskolázás

Egy általánosiskolás-korú gyermek teljes beiskolázása akár 50 ezer forint is lehet, amennyiben a tanfelszerelések mellé új iskolatáska is szükséges.
blank
blank
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor Ön a weboldalunkat meglátogatja. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmét arra, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogja tudni kielégítően használni.


Összes tiltása
Összes engedélyezése