Nőnap
Forrás: Envato

4+1 ötlet a nőnapra – tippek férfi kollégáknak

H I R D E T É S

Nemzetközi nőnapot már 1917 óta ünnepelnek világszerte, Magyarországon 1948 óta vált szokássá. Korábban ezen a napon volt a munkavállaló nők ünnepe. Március 8-án a férfiak különböző ajándékokkal, főleg virággal és kedvességekkel lepik meg a nőket. Erre a szokásra a munkahelyeken is érdemes odafigyelni és a cég nevében meglepni a hölgyeket.

Nagyobb létszámú cégeknél egyértelműen ennek a költsége magasra rúghat, ilyenkor logikus, ha értékben kisebb a meglepetés, de fontos, hogy minőségben ne adjuk alább – nőnapon sem. Összeírtunk 4+1 meglepetés ötletet, amelyekkel szebbé lehet varázsolni a napjukat.

Virág

A legkézenfekvőbb és legtöbbször választott meglepetés a virág. Céges ajándék esetében a rózsa kerülendő, inkább más fajtákra essen a választásunk. Nekünk, a Jobcapitalnál nagyon bevált korábban a kis kaspóba szépen illeszkedő korall virág. Ilyenkor érdemes a kaspónak a cég színei közül választani és az ahhoz passzoló virágot beletenni, így az irodát is fel lehet dobni.

Édesség

Csoki, bonbon, csoki szökőkút, kézműves termékek, sütik… ezek mind-mind egy kis melegséget csempésznek a kolléganők napjába. Ezen a napon még a diétázó hölgyek is bűnöznek kicsit.

Italok

Főleg az édességek mellé szoktak társítani néha egy-egy palack bort is. Ha egy kicsit foglalkozunk vele és utána járunk a szakértő oldalakon, akkor a kettő együtt fogyasztása igazi ízorgia tud lenni.

Természetesen nem csak alkoholra lehet gondolni, hiszen telitalálat lehet például a tea is. Érdemes nem a filteres standard teákat levenni a polcokról, hanem itt is a magas minőségre törekedni. Online, de több üzletben is lehet prémium teafüveket vásárolni exkluzív csomagolásban.

Élmények

Az előző példánál maradva a tea élményét is lehet fokozni. Tökéletes meglepetés a nők számára, ha egy szakértő által vezetett privát teakóstolót szervezünk nekik nőnapra. A borkóstolás is más élmény, ha egy borász vagy sommelier tartja, ugyanez vonatkozik a teára vagy akár a kávéra is.

+1 Saját példa

Egyik évben a Jobcapital női munkatársai egy kombinált meglepetést kaptak a férfi kollégáiktól. Az édesség, az ital és az élmény hármasát gyúrtuk egybe.

Összehívtunk mindenkit a cégből egy helyre, majd a férfiak pincérként megjelenve itallapokat osztogattak. Az irodánk pár másodperc alatt a Coffeecapital kávéházzá változott. Az itallapon kávé, tea, üdítő és sütemények szerepeltek, amelyek közül mindenki leadhatta rendelését az asztalhoz tartozó „pincérnek”. (Már itt rájöttünk, hogy jól tettük, hogy nem ezt a szakmát választottuk.)

A rendelésfelvétel után elkezdődött az italok elkészítésének káosza, de végül minden hölgy – egy kávéházi szintidő három-négyszerese után – megkapta az italát. Megtörtént az is, hogy olyan kávés italt is feltettünk az itallapra, amit egyikünk sem tudott elkészíteni. Természetesen a rendelésfelvételkor a receptet is elkértük és ezt a feladatot is kipipálhattuk.

Az italok kiosztása közben már a sütemények tálalása is elkezdődött, így azt sikerült valamivel rövidebb idő alatt szervírozni a hölgyek nagy örömére.

A visszajelzések alapján jobban élvezték a kiszolgálást és annak menetét, mint a felszolgált finomságokat.

Ha tehetjük, akkor legyünk kreatívak, és gondolkodjunk előre, hogy legyen idő a részletekre is. A lényeg, hogy ne maradjon el a nők megünneplése idén március 8-án sem.

Szerző: Tarnai Attila

Fotó: Envato

H I R D E T É S