Anyák, a jó munkaerők – avagy miért éri meg őket foglalkoztatni?

H I R D E T É S

A nők a jelenlegi magyar törvények értelmében akár a gyermek 3 éves koráig otthon maradhatnak. És maradnak is, sokszor tovább, csak akkor már kényszerből, mert nincs más választás. Ugyanis a munkaerőpiacra visszatérni pár kihagyott év után bizony nehéz. Az állásinterjúkon mintha szitokszó lenne a gyerek. Pedig az anyává vált nő olyan rejtett képességeket szerzett a gyermeknevelésben, amelyek a munkáltatóknak is nagy érték lehetne, ha odafigyelnének rá.

A koronavírus felerősítette a társadalomban egyébként is erőteljesen meglévő diszkriminációt a kisgyermekes anyákkal szemben. A munkaerőpiacon komoly hátránnyal indult eddig is – most pedig fokozottan igaz ez – az a nő, aki kisgyermeket nevel.

„Azt hittem, már kezdünk túllendülni ezen az ősrégi problémán, hogy az anyákat nem szívesen veszik fel a munkahelyeken, de most a koronavírus-helyzet újra előhozta ezt a diszkriminatív őrültséget. Már csak azért is bíztam benne, hogy lassan elfelejthetjük, hogy az anyák nehezen találnak munkát, mert a csapból is folynak a politikusaink, akik egyfolytában szüleszteni akarják a magyar nőket. De úgy tűnik, hogy csak az a fontos, hogy sok baba legyen a statisztikában, az, hogy utána mégis hogyan nevelik fel, tartják el azokat a gyerekeket a szülők, anyák, már nem annyira érdekes.” – nyilatkozta egy édesanya a femina.hu-nak.

A munkáltatók gyakran azzal érvelnek, hogy nem tudnak tervezni, ha kisgyermekes anyát alkalmaznak az előre láthatatlan hiányzások, táppénzek, vagy bizonytalan óvodabezárások miatt. Hiába az iskolai végzettség, tapasztalat, szakértelem, a kisgyermekes szülői lét ma hátrányt jelent Magyarországon.

Pedig az otthon töltött idő sokszor felér egy fizikai, mentális és lelki kiképzéssel, aminek az eredménye egy foglalkoztató számára is kincset ér. A hosszú távon gondolkodó vezetők számára összeszedte a portál azokat a belső erősségeket, amelyekre szert tesz egy nő az otthon töltött idő és gyermeknevelés mellett.

Készségek, amelyek elsajátíthatók a gyermeknevelés során:

  • sokoldalúság
  • vezetői készség
  • csapatmunka-szellem
  • empátia
  • kommunikáció
  • szervezői készség
  • rugalmasság
  • összpontosítás
  • kötelességtudat
  • időmenedzsment
  • pénzügyi tervezés, gazdálkodás
  • rizikóvállalás
  • terhelhetőség
  • kreativitás
  • hosszú távú tervezés
  • priorizálás
  • alkalmazkodókészség
  • rugalmasság az állandóan változó körülmények között

Munkaerőpiaci trendeket kutató szakemberek előrejelzése szerint hatalmas, világméretű munkanélküliséggel kell szembenéznünk a koronavírus miatt. Emellett a technikai forradalom olyan új helyzetet teremt a munka világában, amely egészen biztosan speciális készségeket igényel.

Egy Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon megállapították, hogy a piacon maradás feltételeként – a szaktudás mellett – megerősödik az olyan készségek fontossága, mint az empátia, a nonverbális kommunikáció és a kreativitás.

#munkaeropiac #nokhelyzete #foglalkoztatas #HR #diszkriminacio

H I R D E T É S