elismeres, munkahely, felmondas, kommunikacio
Fotó: Envato

Kell-e az elismerés a munkahelyen?

H I R D E T É S

A minap egy kötetlen beszélgetés alkalmával merült fel, hogy szükséges-e a munkavállalók teljesítményét elismeri  a munkahelyen. A kérdés pedig elgondolkodtatott. 

Egy korábbi munkahelyemen, ahol másfél évig dolgoztam, gyakorlatilag sosem hangzott el semmiféle dicsérő szó. Nap nap után teljesítettük a feladatainkat, igyekeztük a legjobbat kihozni minden helyzetből, de a feletteseink sosem ismerték el a munkánkat. Bár akkor még nagyon fiatal voltam, de éreztem, hogy ez nincs rendjén ez így nincs jól. Már akkor ott motoszkált a fejemben: biztos, hogy ennek így kellene lennie? Biztos, hogy ez az elfogadott norma? Hamar rájöttem, hogy nekem van igazam, a kérdés már csak az volt:

létezik-e olyan munkahely, ahol elismerésben részesítik a munkavállalókat? 

Az elismerés hiánya és a távozás 

Donald Clifton How Full is Your Bucket? című, pozitív pszichológiával foglalkozó könyvében 40 év céges kutatásának eredményét közli, ebből pedig egyértelműen kiderül, hogy

az alkalmazottak elsődleges indoka a munkahelyváltásra az elismerés hiánya.

Nekem is ez volt az elsődleges indokom, hogy a fentebb említett munkahelyről másfél év után távoztam, mert bár szerettem, a feladatok közel álltak hozzám, de nem bírtam megemészteni, hogy soha egyetlen jó szót sem kapok. Ezt követően évekig csak vállalkozó voltam, s szerencsére végre volt lehetőségem megtapasztalni a másik oldalt is. 

Vissza a céges környezetbe 

Vállalkozóként számos ügyféllel dolgoztam együtt, ahol egy-egy jól teljesített projekt után mindig kaptam néhány elismerő szót, de azt is tudtam, hogy ez a felállás egészen más. Itt nem volt a klasszikus hierarchia, hiszen ők alapvetően nem a főnökeim, hanem a megbízóim, ügyfeleim voltak. Teljesen más volt a projektek felépítése és kivitelezése mint egy vállalati környezetben. Néhány év múlva azonban a sors úgy hozta, hogy ismét visszakerültem az alkalmazottak világába. Megdöbbenve tapasztaltam már az elején, hogy mennyi dicséretet kapok, már-már kezdett is furcsa lenni, elgondolkodtam: pár év alatt ekkorát fordult volna a világ? Sajnos hamar le kellett huppanjak ebből az álomvilágból, a realitások talajára. 

Elmaradt dicséretek 

Amikor bekerültem ehhez a céghez hamar kiderült, hogy egészen jó vagyok abban, amit csinálok. A főnök sokszor elmondta, mennyire elégedett velem, ráadásul gyorsan kaptam is egy felelősségteljesebb pozíciót, ám ezt követően valahogy a dicséretek el-elmaradtak. Azt éreztem, hogy az elején nyújtott teljesítményemet nem tudom megugrani, nem tudom überelni, ez pedig biztos feltűnt a vezetőknek is, ezért maradnak el a dicsérő szavak. Azt hiszem kezdett kialakulni az imposztor szindrómám, belekerültem egy mókuskerékbe, egyre frusztráltabb és stresszesebb lettem. 

A megoldás 

Amikor már gyakorlatilag álló napokon át agyaltam azon, milyen hibát követhettem el, ami miatt sosem kapok egyetlen elismerő szót sem, erőt vettem magamon és felkerestem a főnököm. Persze nem estem neki, nem számonkérni akartam, csak kíváncsi voltam, nem hagyott nyugodni a kérdés: mit csinálhatok rosszul? Addigra már közel egy éve dolgoztam ott, így megkérdeztem tőle, mi a véleménye az elmúlt egy évről. Elmondtam, hogy nagyon szeretek itt dolgozni, kedvelem a kollégákat, maga a munka is nekem való és úgy érzem meg is találtam ebben a helyem. A foglalkozás elérte a célját, mert csak úgy záporoztak belőle a dicséretek. Megköszönte a munkámat, hogy ennyire kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtok, hogy nehezebb feladatokat is rám lehet bízni, valamint arról is beszélt, mennyire megbízik a képességeimben. Hirtelen azt sem tudtam, milyen rendezvényen vagyok, nem értettem, hogy erről eddig miért nem beszéltünk. Aztán rájöttem, hogy

pontosan azzal kaptam a dicséretet hosszú hónapokon át, hogy senki nem mondott semmit. 

Hamar rájöttek, hogy jó vagyok abban, amit csinálok, ezt pedig minek hangoztatni napi szinten?

Emlékszem nagyanyám kérdezgette mindig a nagyapámat: szeretsz? Erre az öreg mindig azt felelte: szólok, ha másként lesz.

Na, ez pont egy hasonló szituáció volt, szóltak volna, ha másként lenne. 

Nem árt mondani 

Ennek ellenére arra is rájöttem, nem feltétlenül ez a helyes út. Persze utólag szuper érzés volt rájönni, hogy a vezetőim elégedettek a munkámmal, de azért alkalomadtán jól esik a dicséret anélkül is, hogy azt valamilyen furfangos módon én szedném ki a főnökömből. Rájöttem, hogy nekem az a fontos, ha biztatnak, s mivel őszinte embernek tartom magam, erről leültem beszélni a főnökömmel is. Elmondtam neki, hogy természetesen nem azt várom, hogy napi szinten foglalják imába a nevem, de rendszertelen rendszerességgel jól esik a visszajelzés – még akkor is, ha az kritika – mert ezek azok a dolgok, amikből tanulhatok, ennek hatására fejlődhetett. Nekem szerencsém volt, mert rendkívül pozitív hozzáállással fogadták a kérésemet, azóta pedig sokkal nyíltabb és őszintébb a kommunikációnk, ezt pedig esetemben sokszorozza a hatékonyságot is. 

Nem a gyengeség jele 

A saját példámon keresztül rájöttem, hogy

a dicsérő hozzáállás nem a gyengeség jele. Sőt, bizalmat épít a kollégák között,

valamint nagyban hozzájárul a munkahelyi közösség összekovácsolódásához, továbbá a hatékonyság is növekszik. Úgy gondolom, hogy egy vezetőnek fontos visszajelzést adnia a kollégák felé, mert ezzel csökkenteni lehet a munkahelyi fluktuációt és hosszút távon is lehetőség van megtartani az értékes dolgozókat. 

Szerző: G.P.
Fotó: Envato

H I R D E T É S