Young African American businesswoman

Ötből két munkavállaló szerint munkája öt éven belül feleslegessé válik

blank
blank

H I R D E T É S

Míg a munkavállalók 40%-a szerint digitális készségeik fejlődtek a lezárások alatt, kirajzolódik az is, hogy egyenlőtlen a hozzáférés a képzési és karrierlehetőségekhez. A 19 ország 32 500 munkavállalójának részvételével készült globális PwC-felmérés szerint ötből két munkavállaló úgy véli, hogy munkája öt éven belül feleslegessé válik.

A távmunkában dolgozók közül csak minden tizedik ember szeretne teljes munkaidőben visszatérni a hagyományos munkakörnyezetébe. Világszerte a munkavállalók 44%-a vállalná, hogy a munkaadójuk a technológia segítségével ellenőrizze munkateljesítményüket, beleértve az érzékelőket és a testen hordható eszközöket is. – derül ki a felmérésből.

Annak tükrében, hogy a világjárvány felgyorsított számos munkaerő-piaci tendenciát, a megkérdezettek 60%-a aggódik amiatt, hogy az automatizálás veszélyezteti a munkahelyeket; 48%-uk úgy véli, hogy a hagyományos foglalkoztatásról a jövőben nem beszélhetünk, 39%-uk pedig valószínűnek tartja, hogy munkahelye öt éven belül feleslegessé válik.

Ugyanakkor a munkavállalók 40%-a szerint digitális készségeik javultak a hosszú lezárás alatt, és azt állítják, hogy továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek majd a képzésre és a készségfejlesztésre. A válaszadók 77%-a kész új készségek elsajátítására vagy a teljes átképzésre, 74 százalékuk pedig személyes felelősségnek tekinti a képzést. Továbbá 80 százalékuk bízik abban, hogy alkalmazkodni tud a munkahelyükön alkalmazott új technológiákhoz. Ezenkívül a válaszadók közel fele (49%) a vállalkozói készségek fejlesztésére összpontosít, saját vállalkozás indítása érdekében.

A munkavállalók fele arról számol be, hogy az előítéletek miatt kimaradnak képzési vagy karrierlehetőségekből

A felmérés arra is rámutatott, hogy a munkavállalók 50%-a szembesült munkahelyi diszkriminációval, ami hátrányosan érintette előmenetelüket vagy képzésüket. A munkavállalók 13%-a szerint az etnikai hovatartozás miatt estek el lehetőségektől, és 14%-uk tapasztalt nemek közötti hátrányos megkülönböztetést, ami a nőket kétszer nagyobb valószínűséggel érte, mint a férfiakat. A megkérdezettek 13%-a találkozott osztályalapú megkülönböztetéssel, ezen belül leginkább a posztgraduális végzettségűek és a magasabb képesítéssel rendelkezők számoltak be előítéletekről. A fiatalok ugyanolyan valószínűséggel tapasztalnak életkoron alapuló megkülönböztetést, mint az idősebbek.

A továbbképzési lehetőségek elérhetőségében is vannak különbségek

Míg a posztgraduális végzettségűek 46%-a szerint munkáltatójuk számos lehetőséget kínál számukra digitális készségeik fejlesztésére, addig a középfokú végzettséggel rendelkezők mindössze 28%-a mondja ugyanezt. Az olyan iparágakban, mint a kiskereskedelem vagy a közlekedés, amik leginkább ki vannak téve a diszrupció kockázatának, ez az arány csupán 25%, illetve 20%; míg a bankszektorban 42%.

 A munkavállalók a jövőben is igényt tartanak a távmunkára

A felmérés szerint a távmunka a lezárásokat követően is fennmarad. A távmunkában dolgozók 72%-a azt állítja, hogy a személyes jelenléten alapuló munkavégzés és a távmunka ötvözését részesíti előnyben, és mindössze 9%-uk szeretne teljes munkaidőben visszatérni hagyományos munkakörnyezetébe. Ez különösen igaz az irodai dolgozókra, a cégtulajdonosokra és az egyéni vállalkozókra, akik a technológia segítségével feladataikat távoli munkavégzés formájában is képesek ellátni. Az otthoni munkavégzésnek azonban nem kell kizárólag a szellemi foglalkozásokra korlátozódnia. A fizikai dolgozók 43%-a, valamint a betanított munkások 45%-a azt állítja, hogy munkájuknak számos olyan eleme van, amelyet távolról is el tudnának végezni.

Az emberek hozzáállása az otthoni munkavégzéshez földrajzi elhelyezkedéstől függően is változik, ami további bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a világjárvány miként növelte a globális digitális szakadékot. A nagyvárosi területek munkavállalói (66%) nagyobb valószínűséggel dolgoznak olyan munkakörben, amely a távmunkát lehetővé teszi, mint a vidéken élők (44%).

A magánélet és a technológia viszonya

Világszerte a munkavállalók 44%-a vállalná, hogy a munkaadójuk a technológia segítségével ellenőrizze munkateljesítményüket, beleértve az érzékelőket és a testen hordható eszközöket, míg 31%-uk ellenezné azt. Addig azonban sokan már nem mennének el, hogy munkáltatóik számára hozzáférést engedjenek személyes adataikhoz. A válaszadók 41%-a nem biztosítana hozzáférést munkáltatója számára személyes adataihoz, például a közösségimédia-profiljához, míg 35%-uk erre is nyitott lenne.

Ha kénytelenek választani, a fiatalok inkább a jövedelem maximalizálására törekednek, mintsem arra, hogy változást érjenek el a világban

A munkavállalók háromnegyede (75%) világszerte azt mondja, hogy olyan szervezetnél szeretne dolgozni, amely pozitívan járul hozzá a társadalomhoz. Ez a preferencia különösen Kínában (87%), Indiában (90%) és Dél-Afrikában (90%) jellemző.

A gazdasági bizonytalanság azonban korlátozza az embereket – különösen a fiatalokat – abban, hogy egy magasztos cél vagy alapelv szolgálatában álló karriert válasszanak. Összességében a megkérdezettek több mint fele (54%) nyilatkozta azt, hogy ha kénytelen lenne választani, akkor inkább olyan munka mellett döntene, amivel a jövedelmét maximalizálhatná, szemben egy olyan munkakörrel, amelyben változást érhet el a világban (46%).

A felmérésről:

A PwC 2021. január 26. és február 8. között készíttetett felmérést a lakosság körében 32 517 fő részvételével. A válaszadók között voltak munkavállalók, cégtulajdonosok, szerződéses munkavállalók, diákok, álláskereső munkanélküliek, valamint kényszerszabadságra küldött vagy ideiglenesen elbocsátott dolgozók. A felmérésben az alábbi 19 ország munkavállalói vettek részt: Ausztrália, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Japán, Kuvait, Malajzia, Hollandia, Lengyelország, Katar, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Arab Emírségek, Egyesült Királyság és az Egyesült Államok.

#felmeres #munakeopiac #koronavirus #tavmunka #digitaliskeszsegeg #kepzesek #karrier

H I R D E T É S