csapat szellem, csapatmunka, karrier, közös munka, csapattá
csapat szellem, csapatmunka, karrier, közös munka, csapattá

Nem mindegy, hogy csoport vagy csapat: így legyetek együtt a világ ellen

blank
blank

Egységben az erő. Vagyis többen együtt dolgozva hatékonyabbak lehetünk és ezt bizony a munkáltatóink is szeretnénk tapasztalni. Csakhogy a több, együtt dolgozó személy még nem feltétlenül áll össze csapattá, amely pedig a munka rovására mehet.

Az emberi erő és hatékonyság is megmutatkozik, ha jól tudunk együtt dolgozni, hiszen már őseink is együtt vadásztak a betevőre, sőt együtt éltek egy közösségben. Mindez a munkahelyen is előnyünkre szolgálhat, feltéve, hogy jól tudunk egymással dolgozni. Hogyan válhat egy csoportnyi ember csapattá?

Célok kitűzése és közvetítése

Először is a csoport tagjai számára világos kell, hogy legyen a cél. Azaz konkrétan meg kell határozni a célt és azt ennek megfelelően kell kommunikálni is. Minden egyes tagnak értenie kell, hogy miért dolgoznak együtt, és azt is érdemes tudatosítani, hogy ki és hogyan járul hozzá a közös célok eléréséhez.

Csapatépítés fontossága

A csapattá szervezés egyik jó módja az olyan csapatépítő események, amelyek elősegítik a tagok közötti kölcsönös bizalom és együttműködés kialakulását. Ebbe sok minden belefér a közös ebéd, vacsora vagy főzéstől kezdve a kirándulásig. A lényeg, hogy a csapattagok ne csak munkakörnyezetben és munka közben találkozzanak egymással, hanem más, hétköznapi helyzetben is megismerjék egymást, amely köteléket alakíthat ki köztük.

Nyílt kommunikáció és visszajelzés

A nyílt kommunikációval elősegíthető, hogy a csapattagok szabadon kifejezhessék véleményüket és ötleteiket. A jó vezető pedig mindezeket meghallja és meghallgatja, valamint folyamatos visszajelzéssel támogatja a dolgozók munkáját és fejlődését. 

Motiváció és elismerés

A motiváció is sokféle lehet, de mindez azt szolgálja, hogy a csapattagokat tovább ösztönözzék. Ilyen lehet a pénzügyi juttatások, bónuszok, a munkaidő rugalmas kezelése stb.

Szerepek kiosztása

Ahhoz, hogy mindenki tudja mi a szerepe az adott csapatban, meg kell mindezt határozni. Sőt, azért felelősséggel is tartozik, így valószínűleg minden csoporttag sokkal jobban ügyel majd a munkarészének jó elvégzésére. Mindez pedig megnöveli az önállóságot, a magabiztosságot és az elkötelezettséget.

Fejlődés lehetősége

Ahhoz, hogy több ember minél jobban tudjon együtt dolgozni és igazi csapattá fejlődjön az is hozzájárul, ha a munkaadó segíti és támogatja őket a fejlődésben. Az új készségek elsajátítása, a szakmai képzések nem csak az egyén tudását növelik, de mindezt a csapatban is kamatoztatni lehet. A mentorálással pedig a kevésbé tapasztalt munkaerő fejlődése is megcélozható.

Konfliktuskezelés

Több személy együttes munkájában mindig benne rejlik a konfliktus lehetősége. Ennek minimalizálása érdekében ezeket a felmerülő problémákat azonnal és hatékonyan érdemes kezelni, hogy ne akadályozzák a csapatmunkát. Ha a gond túlnő a csapaton, érdemes bevonni egy külső személyt, aki objektíven tudja a problémát kezelni és a megoldást is könnyebben megtalálhatja. 

Egy tanulmány során megállapították, hogy egy csoport vagy csapat hatékonysága függ attól is, hogy melyik piaci szektorban van és természetesen a céloktól is. Vagyis a csoportok, csapatok nagyon eltérőek lehetnek, de ennek ellenére mindkettő lehet sikeres. A csoport és a csapat hasonlónak tűnik, de alapvető jellemzőikben, felépítésükben eltérnek egymástól. Azonban mindkettő mutathat jó teljesítményt, de akár rosszat is. A hatékony csapatok általában csoportokból nőnek ki és ez megnöveli a kreativitást, az innovációt, a munkával való elégedettséget és persze a hasznot is. 

Rónai Márta