Szorongás
Forrás: Envato

Amitől a legjobban félünk az állásinterjún

blank
blank

H I R D E T É S

Aki részt vett már állásinterjún, tudja, hogy a helyzet jó okot ad néha egy kisebb fajta szívrohamra. Mi okozza, és hogyan küzdjük le a szorongást az meghallgatáson?

Az állásinterjú stresszének leküzdéséhez az első lépés, hogy megértsük, pontosan mi okozza ezt a lelki és testi állapotot. Az általános értelemben vett szorongás egyik leggyakoribb oka a bizonytalanság. Ugyanez áll a háttérben az állásinterjúknál is: nem tudjuk előre, hogy zajlik az interjú, hányan lesznek bent a meghallgatáson, milyen ruhát viseljünk, és ami a legfontosabb, hogyan tudjuk lenyűgözni a kérdezőket. Az állásinterjún érzett szorongás másik gyakori oka, hogy az eredmény különösen fontos számunkra. Természetesen, ha interjúra megyünk, az azt jelenti, hogy munkát keresünk, és fontos, hogy jó benyomást gyakoroljunk a cég képviselőire, és jó ajánlatot kapjunk.

Hogyan lehet legyőzni a szorongást?

Az állásinterjú bizonytalanságát egyszerűen feloldhatjuk: fel kell készülni rá. Tanácsos minél több információt szerezni a meghallgatásról, a pontos körülményekről, az interjúztatókról, a szerepükről, a cégről és értékeikről, valamint a leggyakoribb interjúkérdésekről.

Kérdezni fontos!

Miután egyeztettük az interjú időpontját, tájékozódjunk a legfontosabb dolgokról: Mennyi ideig tart? Hány ember vesz részt a meghallgatáson? Milyen lépések követik az interjút? Mi a pontos helyszín? Online interjú esetén milyen szoftvert kell használni? Videóhívás lesz-e, vagy csak hanghívás? Legyen tisztában az öltözködési szabályokkal is!

Végezzen kutatást a cégről

Az állásinterjú előtt hasznos, ha információkat gyűjt a cégről és a megpályázandó állásról. Olvassa el alaposan a munkaköri leírást, és tisztázzon mindent a saját oldalán! Készüljön fel kérdésekkel, amiket a kérdezőhöz intéz. Ismerkedjen meg a vállalat weboldalával, ismerje meg a vállalati kultúrát és a cég értékeit, bővítse piaci ismereteit!

Készüljön fel a gyakori kérdésekre

Az egyik leggyakoribb, mégis legijesztőbb kérdés: „Miért alkalmazzuk Önt?” Fontos, hogy erre a kérdésre legyen jó válaszunk. Ez segít abban is, hogy jobban átlássuk, milyen elvásárokat támasztanak velünk szemben, és milyen hozzáadott értékeket kínálhatunk mi a vállalatnak.

Tisztázzuk magunkban: valóban mennyire fontos nekünk ez az interjú?

Sok mód van arra, hogyan szabadulhatunk meg a bizonytalanságtól, de egy jó állás nagy fontossággal bírhat, emiatt a stresszt ebben a helyzetben nehezebb kezelni. Szükségünk lehet erre a munkára például pénzügyi okokból, vagy esetleg évek óta vártunk arra, hogy ennél a cégnél kapjunk lehetőséget, vagy épp megfelel a karrier elvárásainknak, és így tovább. Sokféle oka van annak, amiért az ember nagy értéket tulajdonít egy munkának, ezért bír különös súllyal az állásinterjú.

Fontos átgondolni, hogy valóban mit jelent számunkra az adott munka. Tényleg élet-halál kérdése az ügy? Mi lehet a legrosszabb, ami velünk történhet, ha az interjú során nem vagyunk képesek kezelni a szorongásunkat? Tényleg ez az utolsó esélyünk, hogy megszerezzük azt a bizonyos állást? Gondoljuk át az életünk sikeres időszakait és mérlegeljünk: valóban hagyjuk, hogy egy esetleges rosszul sikerült interjú aláássa az önbizalmunkat?

Összpontosítsunk arra, hogy bármi történik is az interjún, az nem lesz más, mint egy értékes tapasztalat, amitől nincs miért tartani.

Fotó: Envato

Forrás: Blu selection

#allasinterju #HR #munkakereses

H I R D E T É S