fiatalok, karrier, munka, fizetes
Fotó: Freepik

A fiatalok jelentős része már az egyetem alatt dolgozik

blank
blank

H I R D E T É S

Az OTP Bank kezdeményezése alapján létrejött az Első Magyar Influencer Parlament, amelynek célja, hogy a fiatalok életében fontos szerepet betöltő véleményvezérek a pénzügyi szakemberekkel együtt próbáljanak megoldásokat találni a 16-24 év közötti korosztály problémáira.

A rendezvényt megelőző kutatás abban is segített, hogy meghatározza, melyek azok a témák, amelyek leginkább foglalkoztatják a fiatalokat. Az idősebbek hajlamosak a mai fiatalokat céltalannak tekinteni, az OTP Bank felmérésből azonban az látszik, ennek a generációnak is vannak tervei. A 16-24 év közötti korosztály fele tanul, és ezzel tesz lépéseket az álmai elérése érdekében, 41 százalékuk pedig már dolgozik. Megvizsgálták a metszetet is, a középiskolások 12 százaléka, a felsőoktatásban tanulók 70 százaléka dolgozik valamilyen formában a tanulmányai mellett.

Anyagi nehézségek

A korosztály képviselőinek legnagyobb részét a továbbtanulás (28%), a karrier (26%), illetve a lakhatás biztosítása (19%) foglalkoztatja. Majd ezt követi a munkakeresés (12%), valamint a családalapítás (10%). A válaszadó 16-24 évesek harmada tart a jövőtől a várható anyagi nehézségek miatt. A felmérés résztvevőinek 56%-a felelte azt, hogy a megfelelő háttér hiánya a tanulmányaikban jelent kisebb-nagyobb akadályt. 35% pedig úgy látja, hogy a pénzügyi problémák megnehezítik családalapítási terveik megvalósítását. A válaszadók kétharmada szeretne felsőfokú végzettséget szerezni, de 29%-uk aggódik amiatt, hogy a diplomájával nem tud majd elhelyezkedni. A megfelelő szak kiválasztása is komoly kihívást jelent számukra (20%).

Takarékoskodás

Az OTP Bank által megrendelt felmérésben résztvevők többsége aggódik az anyagi biztonsága miatt. A válaszadók 16 százaléka egyáltalán nem tud, 5%-uk pedig jelenleg nem is akar takarékoskodni. A legtöbben elektronikai cikkekre és élményekre gyűjtenek, de egyharmaduknál a saját lakás vásárlása is szerepel a kiemelt célok között. A lakhatást arányaiban a legtöbben kollégiumban (31%), a szülőknél (23%), illetve másokkal közös albérletben (16%) tervezik megoldani. Anyagi segítségért a válaszadók kétharmada fordulna a szüleihez, rokonaihoz, pénzügyekben viszont már kevesebben (51%) kérnének tőlük tanácsot. Itt magasabb azoknak az aránya, akik a döntések előtt önállóan gyűjtik be a szükséges információkat, illetve a megérzéseikre hagyatkoznak.

A fiatalok jövőképe

„Az általunk megrendelt statisztikákból az látszik, az általános vélekedéssel ellentétben a fiataloknak igenis van jövőképük, és hajlandóak is tenni érte, viszont jellemző, hogy nem biztosak abban, hogy elő tudják-e teremteni az ehhez szükséges összeget. Az OTP Banknál ezeket a kételyeket szeretnénk eloszlatni és segítő kezet nyújtani minden fiatalnak, hogy elérhessék céljaikat és megvalósíthassák álmaikat. Épp ezért hoztuk létre az Első Magyar Influencer Parlamentet. Meggyőződésünk, ez a rendezvény segíthet abban, hogy a véleményformálók és az OTP Bank szakértői közösen találják meg a megfelelő megoldásokat a kihívásokra” – mondta Takács Domokos, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője.

Pénzügyi önállóság

Az OTP Junior közel három évtizede jelenti a magyar fiatalok jelentős részének az első lépést a pénzügyi önállóság felé. Az egyik legnépszerűbb, kifejezetten ennek a generációnak szóló pénzügyi szolgáltatáscsomagként. A siker egyik titka, hogy az OTP Bank figyeli, és fejlesztéseibe beépíti a fiatalok és szüleik visszajelzéseit.

Egyedi rendezvény

A hitelintézet most egy egyedi rendezvényen, 2022. augusztus 17-én, össze is hívja a 24 év alattiak pénzügyi önállóságának szempontjából fontos csoportok: a fiatalok, a tanárok, valamint a szülői influencerek közül néhányat. A bank képviselőivel kiegészülve megbeszélik majd, milyen kihívásokkal szembesül a korosztály, hogyan tudja őket segíteni a pénzügyi szektor. A rendezvényt megelőzően az influencerek követőik körében mérik majd fel a legfontosabb kihívásokat, legégetőbb kérdéseket.

Mások mellett Bánki Beni, Sápi Vivi, Balatoni Jocó alias Jocó Bácsi és Momwithfive is megosztják tapasztalataikat és megvitatják a generáció speciális problémáit a rendezvényen.

Fotó: Freepik

H I R D E T É S