diakmunka, ber, oraber, szja
Fotó: Envato

Nyári diákmunka: bruttó 1500-1600 forint az átlagos bér

blank
blank

A nyáron munkát vállaló diákok körében idén is a kereskedelem, a vendéglátás, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar a legnépszerűbb terület, ahol a tanulók szívesen dolgoznak részmunkaidőben – közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) az MTI-vel.

A diákok a kereskedelemben ruhabolti eladóként, a vendéglátásban pincérként és felszolgálóként helyezkednek el, a feldolgozóiparban pedig például csomagolási és címkézési feladatokat látnak el.

A tanulóknak Budapesten, Észak-Dunántúlon, a Balatonon és a főbb ipari városokban

bruttó 1500-1600 forintos órabért, a többi régióban viszont ennél körülbelül 20 százalékkal alacsonyabbat kínálnak.

Kiemelték, a 25 év alattiak szja-mentességének köszönhetően – ami idén január 1-jén lépett hatályba – a fiatalok körében 5-10 százalékkal megnőtt az érdeklődés a munkavállalás iránt. Ezáltal míg tavaly 65-70 ezer tanuló dolgozott nyáron, hasonlóan a korábbi évekhez, ez a szám idén elérheti a 75 ezret.

Minden diáknak, aki dolgozni szeretne a szövetség azt javasolja, hogy a tagjai körébe tartozó iskolaszövetkezeteken keresztül helyezkedjenek el. Foglalkoztatásuk előtt készüljön írásos szerződés, amely tartalmazza a munkaadó nevét, a dolgozó feladatát és bérezését.

A DiákÉSZ 16 tagszervezetből áll, a szövetség árbevétel alapján körülbelül a 70 százalékát fedi le az iskolaszövetkezeti piacnak.

Forrás: MTI
Fotó: Envato