Házaspár home office-ban
Forrás: Envato

A home office átka – ezért megterhelő az összezártság még a legnagyobb szerelemben is

blank
blank

H I R D E T É S

Először jól hangzott, hogy mostantól sülve – főve, de ahogy telnek a hónapok, egyre nehézkesebbé válhat az állandó együttlét, a végtelennek tűnő home office.

Az elmúlt időszak egyik fontos változása és újdonsága a gyakoribb home office lehetőség. Számos előnye van az otthoni munkának, de új kihívás elé is tudja állítani a friss párokat, vagy kipróbált házasságokat is. Rácz Anna Zsófia (RAZS) pszichológus hívja fel a figyelmet a legfontosabbakra

Határok

Fizikailag és pszichésen is nehéz tartani a határokat, ha a párok reggeltől estig együtt vannak. Ha már egymás mellett ülünk, miért ne beszélnénk meg a hétvégi programot délelőtt 10-kor? Azért, mert kizökkent, vagy mert a másik éppen dolgozni próbál.

„A határok betartásának egyik kulcs eleme a tisztelet” – hívja fel a figyelmet Rácz Anna Zsófia. „Tiszteljük-e a másik munkáját, munkaidejét, én idejét, vagy saját közlési és kontaktus igényeink irányítják a tetteinket. Amennyiben várhatóan hosszabb ideig tart az otthoni közös munka, érdemes lefektetni néhány alapelvet (munkaidősáv, saját munkaállomás, stb.), és kölcsönösen megegyezni ezek betartásában, egy képzeletbeli szerződés keretében” – javasolja a pszichológus.

Valódi beszélgetések

Az egymás mellett töltött napok során folyamatos a kontaktus és az események közvetítése. Ez történt a meetingen, azt mondta a főnököm, ilyen nagy sikert értem el, olyan nagy kudarc ért. A nap végére nem sok újdonság marad, a „Milyen napod volt?” kérdés gyakorlatilag értelmét veszti és hamar mély hallgatások közepette találhatja magát a pár.

„Ha környezetváltozás híján kevés új inger ér, érdemes egy kicsit tudatosan felrázni magunkat. Egy – egy külön töltött séta, bevásárlás, vagy egyedül megnézett film is új beszélgetéseket inspirálhat, és már néhány óra egyedül- vagy mássallét után is üdítő lesz az újralátás élménye” – mondja a szakértő

Jótékony titkok

A titokzatosság a friss szerelem egyik izgalmas fűszere lehet. Aztán jön az összeköltözés, az erősebb bizalom, egyre többet látnak egymásból a párok, a titkokból pedig egyre kevesebb lesz. Pláne, ha már dolgozni sem járnak el külön – külön. Nincs csinos ing, nincs kiskosztüm, nincs smink, ékszer, parfüm, csipke, nyakkendő, ahogy nincs ártatlan bók a kollégáktól vagy a portástól. Először nagyon kényelmesnek tűnhetnek a mackónadrágos hétköznapok, de később nehéz lehet visszacsempészni az izgalmat a kapcsolatba.

„Legalább néha adjuk meg a módját” – javasolja Rácz Anna Zsófia. ”Először talán kissé nevetségesnek tűnhet otthon kiöltözni, de igazán jól fog esni a párunknak, ha látja, hogy tetszeni akarunk neki. Fontos, hogy képesek legyünk egymást elfogadni rosszabb formában is persze, de figyeljünk rá, hogy ne éljünk vissza ezzel. Az is jótékony lehet, ha a munka idejére lehetőség szerint magunkra zárjuk az ajtót és teret hagyunk a másik fantáziájának a munkaénünkkel kapcsolatban” – tette hozzá.

Szerző: B.B.

Fotó: Envato

H I R D E T É S