munkaeropiac, kozlekedes, mav, volanbusz
Fotó: Envato

TIM: vezetőváltás a MÁV-VOLÁN-csoport élén

blank
blank

H I R D E T É S

Június 15-i hatállyal távozik a MÁV-VOLÁN-csoport elnök-vezérigazgatója – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium az MTI-vel. Az utódról még nincs információ.

Homolya Róbert 2018 óta vezette az ország legtöbb munkavállalót foglalkoztató vállalatát. Utódlásáról a későbbiekben születik döntés.

A szaktárca hangsúlyozza: Homolya Róbert irányítása alatt a járványhelyzetben is megbízhatóan működött a vasúti közlekedés. Vezetésével indult el a VOLÁNBUSZ MÁV-csoportba integrálása és számos jelentős fejlesztés, köztük a Nyugati pályaudvar rég esedékes felújítása.

A legnagyobb hazai vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatóknál tavaly így már 57 ezer munkavállalót érintően született meg az újabb hároméves bérmegállapodás.

A Technológiai és Ipari Minisztérium a teljes magyar vasúti ágazatot képviselő Hungrail Magyar Vasúti Egyesület vezetésében a továbbiakban is számít a szakember közreműködésére.

A kormány a tiszta, energiahatékony vasutat a jövő közlekedési eszközeként kezeli, a kötött pályának a hazai és nemzetközi személyszállításban és árufuvarozásban is központi szerepet szán. A pályakorszerűsítésekben, járműbeszerzésekben és a kapcsolódó iparfejlesztésben több ezermilliárd forint hasznosulhat a következő időszakban. Az újonnan életre hívott Nemzeti Közlekedési Központ közreműködésével az utasok igényeihez igazodó, az autózással árban és időben is versenyképes szolgáltatási kínálat, egységes menetrend és összehangolt tarifarendszer kialakítása a cél – olvasható a minisztérium közleményében.

Forrás: MTI
Fotó: Envato

H I R D E T É S