Pályaválasztás
Forrás: Envato

Pályaválasztás – kérdések és válaszok a Nagy Döntés előtt

blank
blank

A középiskolai évek alatt minden fiatal arra vágyik, hogy az érettségi után minél hamarabb önálló, felnőtt életet élhessen, a szülők befolyása és szabályai nélkül. Az érettségihez közeledve azonban kirajzolódnak az önállósodás árnyoldalai is.

18-19 évesen már megkezdődik a pályaválasztás folyamata azzal, hogy el kell döntenünk, milyen irányba megyünk tovább, tovább tanulunk-e, vagy esetleg rögtön munkába állunk, ahogy elértük a felnőtt kort. Ez bizony nem egyszerű feladat, hiszen a legtöbb esetben az oktatási intézmények nem nyújtanak segítséget ebben, holott a rengeteg tananyag mellett hasznos dolognak bizonyulna, ha orientációs napokon vehetnének részt a diákok, vagy a tanárok segítenének az erősségek felfedezésében, hogy nagyobb eséllyel találjuk meg azt az irányt, ami számunkra a legmegfelelőbb lenne. Sokat segít viszont, ha otthon szüleinkkel vagy egy olyan, már dolgozó emberrel beszélgetünk a témáról, akiben megbízunk, és aki hasznos tanácsokkal tud ellátni minket.

Sok szülő – saját tapasztalataiból kiindulva – aggódik gyermeke jövője, megélhetése miatt, ez a szempont azonban a fiatalok szemében még nem ennyire hangsúlyos. Mivel a pályaválasztáskor a gyermek életéről van szó, az ő szemszögéből kell megvizsgálni a kérdést. „Egy fiatalnak abba az irányba érdemes elindulnia, ami őt motiválja, érdekli.” – tanácsolják a szakemberek.

Szerencsére napjainkban az internet segítségével számtalan információhoz juthatunk, így részletesen utána tudunk olvasni a kiszemelt pályának. Vannak különböző személyiség tesztek is, amiket ki lehet tölteni, és ezeknek az eredménye is adhat egyfajta irányt. Ha úgy véljük, hogy a szakmához, amivel később foglalkozni szeretnénk, egyetemi végzettség szükséges, akkor bátran menjünk el az iskolák nyílt napjaira, ahol tanárok és diákok mutatják be részletesen, hogy miről szól az adott szak, mik a követelmények, valamint körbe is járhatjuk az épületet. Ez a személyes látogatás hasznosabb, mint gondolnánk, hiszen fontos, hogy komfortosan érezzük magunkat azon a helyen, ahol évekig napjaink nagy részét fogjuk tölteni. Sokat számít a tanárok és a közösség iránt érzett szimpátia, hiszen ez irányt mutathat, hogy vajon jó helyen leszünk-e.

Ha készen állunk a munkába állásra, akkor is számos alternatívánk van, hogy miként válasszuk ki leendő szakmánkat vagy munkahelyünket. Az interneten ma már többféle álláskereső portál van, ahol végtelen mennyiségű munkalehetőséggel találhatjuk szembe magunkat. Érdemes tehát leszűrni azokra a paraméterekre, amik alapján majd ki fogjuk választani a nekünk megfelelőt. Ellátogathatunk állásbörzékre is, ahova a cégek kitelepülnek pár napra, és segítenek abban, hogy jobban megismerhessük őket. A legtöbb esetben ide azokat a kollégákat küldik ki, akik kommunikatívak, segítőkészek, és rengeteg információval rendelkeznek a vállalatról. Nyugodtan kérdezzünk tehát, hiszen szívesen megválaszolják kérdéseinket, és hozzájárulnak ahhoz, hogy eldönthessük, komolyan érdekel-e minket az adott szakma vagy vállalat.

Szerző: I.A.

Fotó: Envato