blank
Processed with VSCO with k3 preset

Irodában? – Otthon? – Vagy a hibrid munkavégzés a jó?

blank
blank

Új, kímélő intézkedésekkel védi munkatársait a Google. A cég nemrég úgy döntött, hogy a Munka ünnepe (amit az Egyesült Államokban hagyományosan az első szeptemberi hétfőn ünnepelnek) előtti pénteket szabadnapnak adja ki a munkatársai számára, annak érdekében, hogy ezzel a hosszú hétvégével is támogassa a távolról dolgozó munkatársakat. A társaság több olyan intézkedést vezetett be, ami kifejezetten a pandémiához kapcsolódik, és kimondott célja, hogy a munkatársakra nehezedő pszichoszociális kockázatokat, illetve ezek következményeit enyhítse. A kérdés itthon is aktuális.

A hosszú hétvége kiadásának egyik kulcsszava például a kiégés elkerülése volt, a kiégésről pedig tudjuk, hogy közvetlen kapcsolatban van a pszichoszociális kockázatok közül többel is.

A Magyarországon működő vállalatoknak is hasonló kérdésekkel kell szembenézniük a járványhelyzettel kapcsolatban.

Visszatérjenek-e az irodába a munkatársak?

A Google például elég hamar arra az elhatározásra jutott, hogy 2021 közepéig biztosan távmunkában fognak dolgozni a munkatársak, de ezzel kapcsolatban rengeteg modellt ismerünk. Mind a távmunka, mind a jelenléti munka mellett szólnak érvek és ellenérvek, ami viszont biztos az az, hogy a pszichoszociális kockázatok szempontjából nem lehet úgy csinálni, mintha mi sem történt volna, és az élet visszatérhetne a „rendes kerékvágásba”. A cégeknek fel kell készülniük arra, hogy a munkatársaikat pszichés jóllétét fokozottan kell támogatni a mostani időszakban bármilyen formában is működik a vállalkozás.

A távol dolgozó munkatársaknak körében megnőhet az izoláció, elszigeteltség érzése, illetve élethelyzettől függően a munka- magánélet is teljesen egymásba folyhat (pl. olyan kisgyerekes családoknál, ahol az iskola távolléti oktatásra áll át hosszabb, rövidebb időszakokra). A jelenléti munkavégzésbe visszatérő dolgozóknál nőhet a találkozásokból eredő szorongás, főleg ott, ahol a közvetlen környezetben vannak kockázati csoportba tartozó emberek.

blank

A hónapok óta tartó átmeneti időszak felélheti az emberek pszichés ellenállását, hiszen az már világosan látszik, hogy a mostani helyzet stabilizálódik abban az értelemben, hogy az esetek száma hol csökken, hol nő, ami a munka ritmusában is szakadásokhoz vezet. A bizonytalanság és a kontrollvesztés éppen az a két tényező, ami a legnagyobb stresszt tudja kiváltani az emberekből.

Fontos a kockázatkezelés

A vállalatoknak ebben a helyzetben fokozott figyelmet kell fordítaniuk mind a pszichoszociális kockázatok mérésére, mind a feltárt kockázatok kezelésére. A pszichoszociális kockázatokkal kapcsolatos törvény úgy fogalmaz, hogy a kockázatok mérését kötelező három évente elvégezni, és akkor is, ha jelentős változás történt a vállalat életében. A pandémia nyilvánvalóan egy ilyen jelentős változás, ami az egészségtől kezdve a munkaerőpiacon keresztül a fizetésen át mindenre kihat. Fontos ebben a helyzetben elvégezni a pszichoszociális kockázatértékelést, az értékelésbe beemelve az újonnan jelentkező potenciális kockázatokat is.

A munkáltató eszközei

A feltárt kockázatokkal a vállalat lehetséges eszközeivel kell küzdeni: lehet ez szabadnap, mint a Google esetében, a támogatást biztosító vállalati pszichológus alkalmazása, a munka-magánélet egyensúlyával, szétválasztásával kapcsolatos tréning, a legfontosabb talán az, hogy a munkatársak érezzék, hogy nincsenek magukra hagyva ebben a helyzetben.

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (OSHA) egy online interaktív értékelési platformon összeszedte azokat a szempontokat, amelyekre egy vállalatnak figyelnie kell annak érdekében, hogy a munkatársai egy biztonságos és egészséges munkahelyi környezetbe tudjanak visszaérkezni, A WORRI kiegészítette ezt a listát azokkal a szempontokkal, hogy mire kell odafigyelni akkor, ha a munkatársak távmunkában dolgoznak, vagy ha kevert verzióban (részben távmunkában, részben visszatérve az irodába).

www.worri.hu

Szerző: Dr. Szabó Zsolt, munka- és szervezetpszichológus, WORRI

Link: https://worri.hu/

#pandemia #homeoffice #iroda #kockazatelemzes #HR #egeszsegvedelem