blank

Őszülő társadalom: a 60 az új ötven

blank
blank

H I R D E T É S

Nem is olyan régen, talán alig egy-két évtizede, ha valakiről kiderült, hogy betöltötte a 60. életévét, időskorúként könyvelték el, szinte „leírta” a társadalom. Ma bátran kijelenthető, hogy a 60-asok az új 50-esek, az ötven felettiek életmódja, gondolkodása pedig a korábbi 40-esekéhez hasonlít. Az ötvenesek számára a gyerekek felnevelése után elkezdődik egy második aktív élet, új ismeretek megszerzésével, tanulással, utazással, egy új hobbival vagy az évtizedekig dédelgetett álmok megvalósításával. Van, aki ilyenkor kezd új karrierbe, vagy gondolkodik (és meg is teszi) az addig vezetett vállalkozásának átadásáról. Ha megfigyeljük, a korábban az 50+-osoknak szóló gyógyszer-, életjáradék-, biztosítás-, idősotthon-reklámok mellett új termékeket is ajánlanak ennek a korosztálynak, nem beszélve arról, hogy sokkal tovább jelen vannak a munkaerőpiacon, mint a korábbi generációk.

Mit kezdjünk a korral?

Egy 2010-es évek elején végzett kutatás szerint, amely azt vizsgálta, hogy a társadalom, a piac mit tud kezdeni az idősödő emberekkel, az idősek egyre nagyobb hányadot képviselnek a nyugati társadalmakban, komoly jövedelemmel rendelkeznek, amelyet hajlandók is elkölteni. Nem mindegyik idős testesíti meg a tipikus „kisnyugdíjas”-t, e generáció tagjai között is nagy eltérések vannak. Nem is beszélhetünk homogén csoportról, az 50 év felettiekre (a Rugalmas generációra) például az önmegvalósítás iránti igény jellemző, szülői szerepükben aktívak, de vállalkozóként is sikeresek és szabadidejüket is tevékenyen töltik. A fiatalok azonban többnyire görnyedt, szemüveges, otthon ülő embernek képzelik az időseket, akik maximum a temetőbe vagy orvoshoz járnak. Statisztikai adatok szerint a nyugdíjasok fogyasztásával kapcsolatban megállapítható, hogy az aktív háztartásokhoz viszonyítva komoly elmaradásban vannak a modern IT-eszközök és a ruházkodás terén, a lakásfenntartás és az egészségügyi kiadások esetén viszont jelentősen magasabb a költési mutatójuk.

Jó tudni a szeniorokról, hogy …

Érdekes jelenség, hogy az idősebb csoportokataz üzlet- és márkahűség jellemzi, nem szívesen váltanak, ha igazán megkedveltek egy márkát. Az élelmiszerek többségénél, és a tartós fogyasztási cikkek esetében sem igazán kalandoznak, alapvetően akció- és árérzékenyek. A magas árú termékekkel kapcsolatban fontos számukra a széles választék, a tanácsadás, a kipróbálás lehetősége. Nagy jelentőséggel bír számukra a friss áruk kategóriája (zöldség, gyümölcs, egészséges péksütemény stb.), hiszen ezeket naponta megvásárolják, de az orvosi ajánlások alapján is előtérbe kerül a tudatos táplálkozás. Ha vásárolnak, szeretnek jól megvilágított üzletbe menni, fontos számukra, hogy kiválóan olvasható feliratokkal találkozzanak, de ugyanígy igénylik az egyértelmű eligazítást és az információkat is. Sokan bankkártyával fizetnek és drága autóval mennek a boltba. E generáció egyre nagyobb hányadát már online is el lehet érni, hiszen jelentős időt töltenek a közösségi médiában. A külföldre költözött családtagokkal is az online felületeken tartják a kapcsolatot, ugyanakkor van egy olyan réteg is, amely teljesen kimarad az online kommunikáció világából.

Óvatosan a szavakkal!

Ma már sértő egy 50+-os vagy egy 60+-os számára, ha „öregnek” vagy „idősnek” hívják őket. Ezért sokkal szerencsésebb, ha nem a koruk, hanem a beállítódásuk alapján nevezzük meg őket. Elsősorban az egészséggel kapcsolatos témakörökre, a fittségre, a harmonikus mozgásra, a jó közérzetre, az életörömre, a családot középpontba helyező képekre, a fiatalkorukhoz kapcsolódó emlékekre (zenék, személyiségek), a kényelemre és a praktikumra mint témákra kapják fel a fejüket. A valós tér és a valós kommunikáció különös jelentőséggel bír a szeniorok világában. Elsődleges számukra, hogy valamilyen közösséghez tartozzanak, találkozzanak emberekkel (ne csak a saját korosztályukból és ne csak az orvosi rendelőkben), legyenek közös programjaik, amelyek hozzásegítik őket, hogy megismerjék egymást. Mindezek ismerete hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy a munkahelyeken is jól kijöjjünk az őszülő generációval.

Szerző: K.T.

#hr #karrier #generaciok #munkaeropiac #munkahelyijollet

H I R D E T É S