„Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod” – mondta Konfuciusz, és milyen igaza volt. 

Megtalálni azt a munkát, azt a hivatást, amit igazán, szívből szeretünk, ami a hobbink és a hivatásunk egyszerre, nem könnyű feladat. Van, akinek egy élet is kevés ahhoz, hogy ráleljen arra a szakmára, amit tényleg örömforrásként szolgál az életében, és nem csak egy muszáj. Ebből a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, hiszen 14 éves korom óta tudtam, mivel is szeretnék foglalkozni. Mindig is a betűk rengetegében éreztem magam biztonságban. Imádtam írni és olvasni, diákként is sokat írtam különböző lapokba, majd gyarkonokként dolgoztam, közben pedig szépen, lassan meneteltem előre a képzeletbeli ranglétrán, addig amíg, azt nem mondhattam magamról, újságíró vagyok. Bár máig félve mondom ezt egy kicsit ki. Persze nem azért, mert nem hiszem el, hanem azért mert néha úgy érzem egy álom az egész és majd valaki megcsíp én meg újra 14 évesként ébredek, amikor még csak álmodoztam a jövőről. 

Akik nem ennyire szerencsések 

Sokan azonban nem ennyire szerencsések. Az utóbbi időben sokat gondolkodtam azon, mi lehet az oka annak, hogy sokan egy életen át sem találják meg azt a hivatást, amiben igazán kiteljesedhetnének. Beleragadnak egy olyan állásba, amit egyáltalán nem szeretnek, kiégnek, frusztráltak és stresszesek lesznek, ezt az ördögi kört pedig nem tudják vagy éppen nem akarják megtörni. 

Akik mertek változtatni 

A témát érintően több interjút is készítettem, nemrégiben Jakócs Emese, pécsi anyuka beszélt nekem arról, hogyan is váltott szakmát három gyerek mellett, nem sokkal később pedig Csólig Niki avatott be a részletekbe annak kapcsán, miként is eszmélt rá 27 évesen, hogy neki bizony a sütés a szenvedélye.

Mindketten karrierváltók, mindketten motiváltak – most már – de korábban ők is, csakúgy mint sokan mások, „rossz” helyen voltak, legalábbis a karrierjük szempontjából.

Ők mertek váltani és változtatni, de mi a helyzet azokkal, akik ezt nem teszik meg? 

Mérgező munkakörnyezet 

Csak a saját környezetemből legalább öt olyan személyt fel tudnék sorolni, akik olyan munkahelyen dolgoznak, amit egyáltalán nem szeretnek. Ahol folyamatosan azt érzik, alulértékelik őket, nem fizetik meg őket rendesen, emiatt pedig saját magukat is negatív értelemben ítélik meg, lassacskán kezdik elhinni, valóban csak ennyit érnek. Pedig ez nem igaz. Fontos, hogy mindenki tisztában legyen a saját erősségeivel, képességeivel, hiszen ez az alfája és omegája annak, hogy végső soron megtaláljuk azt a szakmát, hivatást, amiben igazán önmagunk lehetünk. 

Miért nem mondunk fel? 

Persze a fentiek alapján jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért nem mondunk fel? Ennek nyilvánvalóan több oka lehet: egzisztenciális félelmek, félelem az ismeretlentől, a változástól, rettegés attól, hogy nem tudjuk eltartani a családot és a többi.

Ha azonban már egy ideje nem találunk kihívást abban, ha úgy érezzük nem épít, hanem csak rombol minket, amit csinálunk, akkor ideje változtatni, akkor bizony eljött a búcsú ideje. 

Az iskola felelőssége 

Sokan pontosan azért nem mernek váltani, mert egyáltalán nem tudják, mihez is szeretnének kezdeni magukkal. A fent említett interjúalanyaimtól azt is megkérdeztem, szerintük ennek mi lehet az oka. Egyöntetűen, mindketten azt felelték, a kérdésben hatalmas felelőssége és befolyása lehet az iskolának is. A helyzet az, hogy itthon nem különösebben fektetnek az intézmények arra hangsúlyt, hogy segítség a fiatalok pályaválasztását. Emiatt pedig egy 18-19 éves, aki éppen csak leérettségizett ott áll, hogy oké, akkor most egyetemre kellene menni, de mit tanuljak? Sokan emiatt egy olyan képzést választanak, ami vagy nem érdekli őket, vagy azt sem tudják, mihez lehet vele hosszú távon kezdeni, ennek hatása pedig nyilván érződni fog, amikor kikerülnek majd a munkaerőpiacra.

Jó, jó, de akkor mégis hogyan válthatunk? 

Erre nincs jó vagy rossz, vagy egységes válasz. Mindenkinek saját magában kell keresnie, kutatnia azt a valamit, ami örömet, ami boldogságot hoz az életébe. Az is lehet, hogy az utcán sétálva jön az ihlet, vagy álmunkban ugrik be, hogy mit is akarunk csinálni.

Az útkeresés közben fontos az önismeret,

hogy megválaszoljunk magunknak fontos kérdéseket. Hatékony lehet, ha elvégzünk néhány tesztet, itt a Karrier Trend oldalán is írtunk már a személyiségtesztekről, amik támpontot adhatnak nekünk ahhoz, milyen szakma is passzolna hozzánk. A lényeg, hogy ne adjuk fel, 

karriert váltani bármely életszakaszban lehet, teljesen mindegy ki hány éves,

hiszen a jóra való igény nem lehet úri luxus, ha pedig megtaláljuk azt amit szeretünk, akkor valójában tényleg soha többet nem kell dolgoznunk majd. Vujity Tvrtko szavaival: „Nekem nem karrierem van, hanem hivatásom, és ez nagyon fontos. Ha a kettő együtt együtt jár, az pedig nagyon jó.”

Szerző: Gerber Petra 
Fotó: Envato