Balance
Balance
Tudtad? Óránként 10 perc szünet jár, ha monitor előtt dolgozol
Manapság a munkák jelentős része számítógéphez kötött. Éppen ezért fontos lehet tudni, milyen törvényi szabályok léteznek, arra vonatkozóan, hogy megvédjük az egyik legfontosabb érzékszervünket, azaz a szemünket.
Ugyanis léteznek...
Hogyan koncentráljunk a munkára, amikor „a világ beteg”?
A szomszédban zajló háború miatt meg kell tanulnunk a stressz, a szorongás, a félelem lüktetésével együtt élni. Közben pedig dolgoznunk is kell(ene) valahogy.
Munkahelyi politizálás: az ügyfelek előtt tilos!
A politikai véleménynyilvánítás helye nem a munkahelyi közösség, az ügyfelek felé való politikai kinyilatkoztatás már tiltott, de a munkáltató szabályozhat.
Van egy cég, ahol választható lesz a négynapos munkahét
A Panasonic opcionális négynapos munkahetet vezet be. A cég jobb életminőséget szeretne a dolgozóinak.
Ilyen, amikor az innovációt az élet kényszeríti ki
Egy kutatás szerint a járványhelyzettel járó erősen korlátozott mozgástér és a fenyegetettség innovációra és kooperációra kényszerítette a cégeket.
A te munkahelyeden számít a minőség?
Európában a munkanélküliségi rátát tekintve az élen járunk, a foglalkoztatásban a középmezőnyben szerepelünk. A mennyiségi mutatók rendben vannak. És ez elég?