pihenes, munka maganelet, teljesitmeny, szabadido
Fotó: Envato

Tanuljunk meg megfelelően pihenni!

H I R D E T É S

Érdemes időt szánni arra, hogy megtanuljunk jól pihenni. Nemcsak a teljesítményünk lesz nő, ha pihentek vagyunk, de az egészségünk is jobb lesz. 

Ugye nem egyszerű a sűrű hétköznapokban időt szentelni a pihenésre? Márpedig ez is ugyanolyan alapszükségletünk, mint az evés, az ivás vagy az alvás. Az alvás azonban nem összekeverendő a megfelelő pihenéssel, hiszen számtalan olyan eset van, ahol az illetőnek nagyon rossz az alvás minősége, így az agya és a teste nem tud hatékonyan pihenni és regenerálódni. 

Időbeosztás

Nagyon fontos, hogy kialakítsunk önmagunk számára egy olyan időbeosztást, amellyel megkönnyítjük napjainkat. Tudatosan hagyjunk itt helyet a pihenésre, és akár tervezzük is meg, hogy miként fogjuk azt az időszakot eltölteni. Könnyű belemerülni a munkába vagy hétvégén pótolni azt, ami hétköznap elmaradt, ám ez mégsem a legjobb megoldás. Vessük nyugodtan papírra vagy vezessük digitálisan (kinek, hogy könnyebb), hogy mi lesz a hetünk menete. Tervezzünk be családi és baráti találkozókat, időszakosan aktív programokat. Hiszen a pihenés nem mindig a kanapén fekvésről szól, de nyilvánvalóan kell néha olyan is. Mint az élet minden területén, itt is az egyensúly megtartására törekedjünk. Válasszuk el a munkát a magánélettől, és szabadidőnkben tudatosan koncentráljunk önmagunkra és a feltöltődésre.

Képernyőidő

A képernyő mentes órák nem csak azok számára szükségesek, akik számítógép előtt végzik munkájukat. Ez mindenki számára egy alapvető dolog, amire szükséges odafigyelni. Manapság pihenésnek tudjuk be, ha végig pörgetjük a közösségi média oldalakat, ha megnézünk egy filmet vagy este sorozatokkal boldogítjuk magunkat. Ez teljesen rendben van egy bizonyos szintig, hiszen ezek is kikapcsolják az embert, mégis ügyeljünk arra, hogy ne mindig ez legyen a program. Tegyük félre telefonunkat vagy laptopunkat, és adjunk esélyt az egyéb tevékenységeknek is. Menjünk ki a természetbe, beszélgessünk egy jót a hozzánk közelállókkal, vagy csak szedjük rendbe otthonunkat. Utóbbi igen fárasztónak tűnhet, de maximálisan pozitív hatást kölcsönöz a végeredmény. Egyszóval találjunk bármilyen elfoglaltságot, ami nem igényel képernyő előtti ücsörgést.

Mindfulness

Lehetséges, hogy találkoztunk már ezzel a szóval, ami annyit tesz: tudatosság. Ez nagyon fontos része az életünknek, és érdemes odafigyelni rá. A mindfulness azt takarja, hogy épp a jelenre koncentrálunk, mindenféle ítélkezés nélkül. Megéljük tehát a jelent, és az itt tapasztaltakat elraktározzuk. Ezt nem könnyű alkalmazni, hiszen gondolataink könnyen elterelődnek. Itt jön képbe a tudatosság, amikor ezt az egész folyamatot mi irányítjuk, és megpróbálunk fókuszálni. Mindez úgy függ össze a tudatos pihenéssel, hogy teret engedünk az új dolgok befogadásra, így olyan információkhoz és élményekhez juthatunk, amikhez normál körülmények között nem. Ez mindenképp pozitívan hat ránk, és hosszútávon hozzájárul energiakészletünk feltöltéséhez is. A mindfulness alkalmazása egyébként a meditációban is jelen van, így ehhez a módszerhez is bátran nyúlhatunk, ha életminőségünket javítani szeretnénk, és nyitottak vagyunk a hasonló dolgok megélésére. Mindannyiunk számára mást jelent a pihenés, a lényeg, hogy megtaláljuk a megfelelő módját és rendszeresen alkalmazzuk is azt.

Szerző: I.A.
Fotó: Envato

H I R D E T É S