Ha megkérdezi valaki, hogy mit dolgozol, mi a munkád, akkor jellemzően 8 órás munkavégzésre gondolunk, és ezzel nem is tévedhetünk nagyot. Legalábbis nem Magyarországon. A részmunkaidő egyelőre válságmegoldás itthon.

A 15-64 éves lakosság körében nem ment 8% fölé a részmunkaidősök aránya a KSH 2020. III. negyedéves adatai alapján, az egész évet tekintve az arányok még rosszabbak. Összehasonlításképpen, az EU 27 országainak 20%-os átlagához képest a csatlakozásunk óta jellemzően egy képzeletbeli negatív dobogón tudunk csak szerepelni.

Miért terjedt el nálunk kevésbé a részmunkaidő?

Egy poszt-szocialista örökség, kulturális sajátosság, hogy a főállás a stabilitás jelképe? Meglehet, hiszen az EU keleti tagállamaiban alacsonyabb a részfoglalkoztatottak aránya, mint a nyugatiaknál. Vagy a fizetések relatív nagysága és a vásárlóereje áll a háttérben? Azaz nem lehet biztosítani a megélhetést egy négyórás munkával? Ebben is lehet némi igazság. Mégis úgy gondoljuk, hogy egy plusz tényező is szerepet játszik ebben, mert azonosíthatóak olyan időszakok, amikor – ha nem is jelentősen, de – megugrik a részmunkaidősök aránya. Az elmúlt 15 évben kétszer következett ez be: először a világgazdasági válság nyomán (2011-től), majd tavaly, a második negyedévben. Utána visszaállt a helyzet a „normális” szintre.

Ez egy válságmegoldás?

Ezek alapján úgy néz ki, hogy a válságok idején egy jól használható eszközként tekintenek erre a munkaadók, és azért alkalmazzák, hogy megtartsák a jó dolgozókat, csökkentett munkaidővel és fizetéssel, így várva, hogy újrainduljon a gazdaság. Amint ez bekövetkezik, minden visszaáll a régi kerékvágásba és visszaesik a részmunkaidősök aránya is. Úgy látszik, ez a hazai munkaerőpiac „normál” pályája, bár szerintünk nem biztos, hogy ez a legjobb.

Kényszer?

Mind a két fél a saját célját igyekszik ebben is megvalósítani. A munkaadó értelemszerűen azt akarja, hogy annyi munkaidőt használjon fel, amennyi feltétlen szükséges, és a válság miatt is kevesebb legyen a költsége. A munkavállaló azt szeretné, hogy – ha részmunkaidőben is – a munkájából meg tudjon élni. Ez teljesen természetes. Válság esetén ezért a munkaadó kénytelen használni a részmunkaidőt, amit a munkavállaló kényszerűen elfogad, mert nincs más választási lehetősége. Ezért lesz ez kényszerű, „senkinek sem jó”, vagyis a vész elmúltával visszaállítandó megoldás.

Lehetőség?

A részmunkaidős foglalkoztatás a teljes munkaidőshöz képest biztosan jár „lemondással” mind a két oldalon. A munkaadó lehet, hogy úgy érzi, nem számíthat mindig a dolgozójára, nehezebb az adminisztráció, az irányítás, a szervezés. A munkavállaló pedig kevesebb jövedelmet élvez, és ezt megérzi a családi költségvetés. Ez mind igaz, de úgy gondoljuk, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás – a „lemondásokkal” együtt számos lehetőséget is kínál, mind a munkaadónak, mind a munkavállalóknak. Vannak munkakörök, amelyek – válságtól függetlenül – nem igényelnek teljes munkaidőt. Több, különböző kompetenciájú részmunkaidős – egymással összekapcsolva – többet érhet, mint egy teljes munkaidős, a részmunkaidők eltérő ritmusa pedig dinamikussá és rugalmassá teheti a működést. Vannak munkavállalók, akik sajátos helyzetük miatt nem tudnak teljes munkaidőt vállalni. Értékesek is, szeretnének is dolgozni, de nincs, kevés a kereslet irántuk.

Nem csodaszer, és nem mindenütt alkalmazható a részmunkaidő, de sok igény és lehetőség lenne rá mind a két oldalon.

Szakértők:

Prof. Dr. László Gyula, munkaerő-piaci és társadalmi párbeszéd elemző, PTE KTK

Dr. Sipos Norbert, munkaerő-piaci elemző, PTE KTK, siposnorbert.hu

Fotó: Envato