home office
Forrás: Envato

Anyák 3+1 kérése a munkáltatókhoz – illúzió-e a családbarát munkahely?

blank
blank

H I R D E T É S

Dolgozó anyák meséltek a családbarát munkahely víziójáról és valóságáról.

A munkába való visszatérés meglehetősen nagy váltás a szülők számára. Egy, két, több gyerek esetében pedig még több év kimaradás után kellene ott folytatniuk, ahol várandósan abbahagyták, ez azonban szinte lehetetlen. Mit is jelentene a családbarát munkahely?

A készségek, a hivatás és a munkakedv ugyan a legtöbb esetben ugyanaz, mint korábban, a prioritások azonban nagyon megváltoztak, a kötelezettségekről nem is beszélve – amihez a munkahely is kénytelen (lenne) alkalmazkodni. A munkaidő azonban sokszor túlnyúlik a bölcsőde/óvoda/iskola nyitvatartási idején, a gyermekek felügyelete főleg betegségek és az iskolaszünetek idején nem megoldott. A nagyszülők még aktívan dolgoznak, esetleg túl idősek az unokáról való gondoskodáshoz, vagy gyakran többszáz kilométerre élnek a családtól.  

A folyamatos rohanás, az érzés, hogy sehol sem tud az anya jelen lenni igazán, nagyon sok feszültséget szülhet: a munkahelyen az iskola előtt várakozó gyermek, otthon pedig a befejezetlen feladatok tesznek gombócot a torkokba. Ha mindezeken felül még meg is betegszik a gyerek – bölcsőde, óvoda kezdéskor pedig megbetegszik, nem is egyszer – akkor fokozódik a szorongás. Sok vállalat ugyanis nem tolerálja a gyermekápolás miatti kimaradásokat: szélsőséges esetben akár kirúgás is lehet egy hosszabb betegeskedés vége.

Egy több mint 25 000 dolgozó anyát összefogó Facebook csoportban megkérdezett édesanyák tapasztalatai alapján sok munkáltató nagyon távol áll még attól, hogy családbarát legyen, sőt, van, ahol még törvényi kötelezettségeiknek sem tesznek eleget: akár nem veszik vissza az anyát a gyermekgondozással töltött évek után.

Vannak persze ellenpéldák is.  A megkérdezettek több olyan munkahelyről is meséltek, ahol mind a kollégák, mind a vezetőség rugalmasan és bizalommal, egyénre szabott munkarenddel, nyári táboroztatással, gyermeksarokkal, rendezvényekkel támogatják a szülőket.

Mitől is lenne igazán családbarát egy munkahely?

Bizalom és a határok tisztelete

Kölcsönösen. Ezek nélkül ugyanis a következő három pont jobbára megvalósíthatatlan

Rugalmas munkaidő, avagy „Jó lenne, ha nem mindig az én gyerekem legyen az utolsó az oviban!”

Vagyis lehetőség az egyéni munkarendre, az idő és feladatbeosztás szabadsága. Így a szülő tudja hozni-vinni a gyerekeket, el tudja intézni az orvost, a különórát, cserébe lehet, hogy altatás után fejezi be az adott napi feladatokat. Ehhez konkrét, ellenőrizhető és otthon elvégezhető feladatokra, a munkáltatótól bizalomra, a munkavállalótól pedig felelős és korrekt hozzáállásra van szükség. Ha valaki eljátsza a cég bizalmát, annak következményeit a többi anyuka is megszenvedheti.

Részmunkaidő, avagy „Segítségre lenne szükségem az egyensúly teremtésben, cserébe hatékonyan dolgozom”

A klasszikus nyolcórás munkaidő helyett, négy-öt vagy hat órában végezhető munka, hogy maradjon idő odaérni, elvinni, megvenni, megfőzni, kimosni, elpakolni, vele lenni. Sok munkakörben a rugalmasság nem megoldható (például a helyhez kötöttség miatt), de részmunkaidővel vagy választható idősávval már sokkal könnyebb a feladatok összeegyeztetése. A gyermek hároméves koráig a munkáltató egyébként köteles biztosítani részmunkaidős lehetőséget, de a valóságban ez sokszor csak papíron létezik: a szerződésben 6 óra szerepel, a munka elvégzése viszont erőforrás híján 8 órába kerül.

Home office, avagy „Nem szeretném, ha leállna a munka azért, mert néha itthon kell lennem!”

A koronavírus járvány sok munkahelyet kényszerített a nappalikba, ezzel egyszerre bizalmat és infrastrukturális hátteret követelve a munkáltatóktól. Az otthoni munkának megvannak a hátrányai (mindenki tudja, aki próbált már videó konferencián részt venni a háttérben szurkoló gyerekek mellől), de óriási lehetőség azoknak a szülőknek, akik nem függesztenék fel a feladataikat például az őszi, téli influenzás időszak alatt. Nem beszélve arról, hogy akár napi több órát spórolhatnak a bejárással azok, akik lakhelyüktől távol kénytelenek munkát vállalni.

Szerző: B.B.

Fotó: Envato

H I R D E T É S