blank

A technológia fejlődése megváltoztatja az emberi gondolkodást – erre kell felkészülnie az oktatásnak

blank
blank

A jövő munkavállalóitól azt várják a munkáltatók, hogy jól tudjanak alkalmazkodni a változásokhoz és kreatívak legyenek. Adódik a kérdés, hogy a mai oktatási rendszer erre készíti-e fel a diákokat? Többek között erre is keresték a választ az Esterházy Magyarország Alapítvány Utak és lehetőségek a digitális oktatásban című online konferenciáján, ahol Veres Rita, az Aon Hewitt vezetője az oktatás jövőjének felforgatókönyvét ismertette. Ebben a technológiai fejlődés mellett igen nagy szerepet kap az emberiességünk megőrzése.

A világ gyorsuló ütemben nő, ezzel együtt növekszik az előttünk álló kihívások komplexitása. Az egészben talán az a legfontosabb, hogy miként tudunk embernek maradni és hogyan tudjuk felkészíteni a gyerekeket a szédületes sebességgel gyorsuló jövőre – fogalmazott Veres Rita.

A mostani ipari forradalom abban különbözik az előzőektől, hogy nem azt változtatja meg, ahogyan csinálunk dolgokat, hanem minket, embereket formál át. A világ minden területe átalakul, a pénzügyeink, a kapcsolataink, a családi viszonyaink, mindenbe bekúszik a technológia, ebből az oktatás sem maradhat ki. Az exponenciális gyorsulást az exponenciális technológiák 6D modelljének segítségével lehet megérteni. A virtuális valóság, a mesterséges intelligencia, a 3D oktatás – hogy csak néhányat említsünk az exponenciális technológiák közül – elképesztően nagy átalakulást hoznak – hat lépésben. Ha bármit digitalizálunk, megjelenik egy információtartalom, ami később fejti ki a hatását. A második fázis a lappangó fázis, ez az, amikor azt gondoljuk, hogy nem is jönnek olyan gyorsan a repülő autók, de aztán történik valami, aminek hatására két exponenciális technológia csatlakozik, elkezd konvergálni és felforgatja az iparágakat, az üzleti modelleket, az oktatást és az életünket. Az utolsó fázisban történik meg a demokratizálás, amikor sok minden hozzáférhetővé, elérhetővé válik.

De mit hozhat az oktatásban a technológia demokratizálódása? A technológia meg tudja változtatni az emberi gondolkodást. A fejlesztők már olyan appot is kifejlesztettek, amely másfél év alatt meg tudja tanítani olvasni, írni, számolni a gyerekeket. Ez választ ad az oktatás mennyiségi kihívására: ma a világon 260 millió gyerek nem járhat iskolába, de a technológia egy nagyon izgalmas lehetőséget nyithat ezen a területen. Ám a technológia nemcsak a mennyiségi problémákat tudja felforgatni vagy orvosolni. Néhány év múlva, kb. 2030-ban a gyerekek VR-szettek (virtuális valóság) segítségével bebarangolhatják mondjuk egy nagy hírű egyiptológussal az egyiptomi sírkamrákat, és ezek az élmények – ezt kutatások támasztják alá –, azaz a virtuális valóság sokkal hatékonyabb tanulást és viselkedésváltozást okoz, mint bármely más információközlő forma.

blank

Nem csak a technológia fontos, hanem a fejlődése következtében a munka jövőjében létrejövő változások is. A gyerekek 65%-a olyan munkakörben dolgozik, amikor felnő, ami ma még nem is létezik. Szakemberek állítása szerint azoknak, akik a 2000-es években végeztek az iskolában, kb. 20 évig volt szavatos a tudása, ma ez a szám 5 év felé közelít. Az oktatás is éppen ezzel a nagy dilemmával küzd. Mind a munka világa, mind az oktatás ma olyan logikával rendelkező intézmény, amit a múlt században talált ki az emberiség, az akkori ipari forradalom tömegtermelésére, standardjaira. Az iskolák is ezt szolgálták ki, standardizálták a tudást, azonban egy gyorsuló világban már nem tudunk a hatékonyságra törekedni, nem gondolkodhatunk sémákban. Egyre inkább szükség van az alkalmazkodásra, hogy hogyan tudunk kreatívan, új megoldásokkal fellépni a munkaerőpiacon – mert ma már ezekre van igényük a cégeknek.  A cégvezetők azt várják a munkavállalóktól, hogy kreatívan, önállóan működjenek, viszont eddig nem ezt tanították nekik, ezért fontos kérdés, hogy miként tudunk továbbmenni a jövőben: el kell felejteni a dobozolt tudást és sokkal emberibb készségeket szükséges tanítani a gyerekeknek.

Veres Rita szerint a szenvedélyünket, a kreativitásukat, az emberi értékünket kell megtalálni a munkában, ezeknek a hangsúlyára sokkal jobban oda kell figyelni a jövőben. A változást pedig nem a nagy rigid rendszerektől várhatjuk, inkább a technológiai guruknak, a startupoknak, a tech cégeknek lesz nagyobb felelősségük benne. Azoknak a szereplőknek, amelyek összekapcsolódnak a fiatalokkal, amelyek az új tudás és kompetenciák bevezetésével kísérleteznek.

Szerző: K.T.

#oktatas #technologia #karrier #szaktudas #munkavallalok #keszsegek