allaskereses, kulfoldi munka, munkaeropiac, munkavallalas
Fotó: Envato

Kutatás: a fiatalok harmada külföldön dolgozna

blank
blank

H I R D E T É S

Az is kiderült, a 20-29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka úgy gondolja, gyorsan, könnyen találna magának új állást – írja a K&H felmérése.

A K&H vasárnap juttatta el az MTI-hez az idei első negyedévben az ifjúsági indexükhöz készült reprezentatív felmérés eredményeiről szóló közleményt. Ebben megállapítják: „csúcsközelbe ért a külföldi munka felé kacsintgatók aránya”.

A felmérés szerint a dolgozók fiatalok 34 százaléka, vagyis harmada azt tervezi, hogy legalább egy időre másik országban teszi próbára magát.

Hasonlóan magas arányra a felmérés közel 10 éves történetében csak néhány alkalommal – 2013-ban, 2017 elején – volt példa, emlékeztettek. Hozzátették: ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka lényegében kizártnak tartja, hogy külföldön próbáljon szerencsét.

A felmérés szerint a 20-29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka úgy gondolja, hogy gyorsan, könnyen találna magának új állást.

Ez az elemzők szerint 2020 eleje óta a legjobb eredmény. A fiatalok 11 százaléka viszont pesszimista, azaz úgy véli, nagyon nehezen találna másik állást – olvasható a közleményben.
A K&H jelezte, ahogy Magyarországon átlagosan, a fiatalokat érintően is csökkent munkanélküliségi ráta. A múlt év utolsó negyedében a 20-24 évesek munkanélküliségi rátája 11,1, a 25-29 éveseké 4,1 százalékos volt. Ezek értékek 2020 harmadik negyedévében még 12,7 és 5,6 százalékon voltak.
Ezzel együtt egyes szektorokban – például a kiskereskedelemben – munkaerőhiányos helyzet alakult ki, sok posztra nincs elég alkalmazott. Sok esetben pedig a meghirdetett pozíciókra nem alkalmasak a jelentkezők – jegyezték meg.

Forrás: MTI
Fotó: Envato

H I R D E T É S