Szoboszlai Dominik, sport, Szoboszlai, szoboszlai liverpool
Szoboszlai Dominik, sport, Szoboszlai, szoboszlai liverpool

Így született az ország egyik legismertebb márkája – Szoboszlai Dominik karrierútja

blank
blank

H I R D E T É S

Mára Magyarország egyik legismertebb márkája lett a külföldi sajtó számára kezdetben leírhatatlan és kiejthetetlen „Szoboszlai”. A világhír mögött rengeteg munka és tudatosság rejlik az istenadta tehetség mellett, de még ezek sem érnének semmit, ha nincs meg benne az a mentális erő, aminek hiánya miatt már sok tehetséges magyar futballista tért haza idő előtt külföldről. 

Szoboszlai Dominik édesapja, az 1974-ben született Szoboszlai Zsolt is futballista volt, az egykori csatár pályafutása során megfordult a Videoton második csapatában, a Tatabánya és a Csákvár együtteseiben is, de külföldön is játszott alacsonyabb osztályban Ausztriában. A profi futballal akkor szakított, amikor megszületett a fia, Dominik. Szoboszlai Zsoltot mindig is érdekelte az edzősködés, már 26 évesen edzősködött a csákvári utánpótlásban, utána pedig a Videotonnál, ahol a 7 és 11 év közötti korosztállyal foglalkozott. Fia még csak 3 éves volt, amikor az apja elkezdett foglalkozni vele, és 5-6 éves korára már látszott, hogy átlagon felüliek a képességei. Játék intelligenciája és technikai tudása édesapja elmondása szerint már ekkor felülmúlta a saját korosztályát és napi öt órát edzett. A napi munkája már egészen kicsi korától úgy állt össze, hogy edzett a saját korosztályával, majd az idősebb korosztállyal, ezt követően pedig egy-másfél órás egyéni, technikai edzést tartott neki az édesapja. 

Sok technika, kevés taktika

Igazolt labdarúgóként 2007-ben, 7 évesen kezdett futballozni a Főnix Gold FC utánpótlásműhelyében, amelyet édesapja alapított a szintén válogatott Bolla Bendegúz édesapjával együtt. A Főnix már a kezdetektől más irányt képviselt az utánpótlás nevelésben, mint a többi klub. A gyerekek a székesfehérvári utánpótlásműhelyben folyamatosan kispályán edzenek palánkkal, ami jelentősen felgyorsítja a játékot, gyors reagálást követel és emellett a technikai tudásra helyezik a hangsúlyt a taktikával szemben, amelyet filozófiájuk szerint később, érettebb fejjel érdemes alaposabban elsajátítani. A Főnix csapatával is elért már nemzetközi sikereket, 2011-ben és 2013-ban is megnyerték Közép-Európa egyik legnagyobb tornáját, a Cordial Kupát. Az U15-ös korosztályig maradt a Főnixben, utána pedig már kijárt Salzburgba edzeni hét közben, hétvégén pedig az MTK-ban vívta a bajnoki meccseket hol az U16-os, hol pedig az U17-es korosztályban.

Az EU-s szabályok szerint egy játékos a betöltött 16. életéve után írhat alá egy külföldi klubhoz. A „Kicsi” becenévre hallgató játékos 2016 júliusában kötött hároméves szerződést a Salzburggal, de csak 2017 januárjában lett hivatalosan a klub játékosa és került Európa egyik legjobb utánpótlás-műhelyébe, a Red Bull Akadémiára. Már 15 éves korában számos ajánlata érkezett, Ausztriából a Sturm Graz, Angliából a West Ham, Olaszországból az Atalanta akarta leigazolni, de édesapja a Salzburg mellett tette le a voksát, ami később jó döntésnek bizonyult. 

Tinédzserként lett sztár a felnőttek között Ausztriában

A felnőttek között a Salzburg fiókcsapatában, a Lieferingben mutatkozott be az osztrák másodosztályban, ekkor még nem is töltötte be a 17. életévét. 2017. július 21-én debütált a Kapfenberger SV ellen, kezdőként kapott lehetőséget élete első felnőtt bajnokiján és gólpasszt adott a 2–1-re megnyert találkozón. A Lieferingben 17 évesen egy idényt játszott a felnőttek között, 33 bajnokin szerepelt és tíz gólt szerzett. Teljesítményével meggyőzte a salzburgiakat, hogy az első osztályban és az RB Salzburgban a helye. Az osztrák első osztályban 2018. május 27-én debütált a Red Bull Salzburg színeiben. Első gólját 2018. szeptember 26-án szerezte Marco Rose együttesében az Osztrák Kupában, ekkor még nem töltötte be a 18. életévét. 2019 februárjában szintén egy Osztrák Kupa mérkőzésen szerepelt először kezdőként a Salzburgban. Innentől gyorsan ívelt felfelé a karrierje, március 14-én már a nemzetközi kupában, az EL-ben is bemutatkozhatott és meg is hálálta a bizalmat, kezdőként 74 percet játszott a Napoli ellen a hazai pályán 3–1-re megnyert találkozón és az első salzburgi gól előtt ő adta a gólpasszt. Három nap múlva a Salzburg bajnoki meccsén is kezdő volt, és a 91. percben szerzett góljával állította be a 2-0-ás végeredményt az Innsbruck ellen.  Innentől nem volt megállás, szeptemberben már a Bajnokok Ligájában szerepelt kezdőként a Genk ellen és gólt is lőtt ezen a találkozón, ezzel Szoboszlai lett a legfiatalabb magyar játékos aki pályára lépett és aki gólt lőtt a legrangosabb kupasorozatban. A 2019–2020-as szezon végére kulcsjátékosa lett a Salzburgnak, ontotta a gólokat és a gólpasszokat, és edzője szerint olyan fejlődésen ment keresztül, mint Haaland. A 2019-2020-as szezonban nyolc gólt szerzett és tizennégy gólpasszt adott az osztrák Bundesligában, a liga csapatainak elnökei és edzőinek szavazatai alapján pedig őt választották a 2019-2020-as szezon legjobb játékosának. A szezon végén számos nagy klub tett ajánlatot érte, de még a következő idényt is a Salzburgnál kezdte el. Utolsó mérkőzését 2020. december 20-án játszotta a Salzburgban, a bajnokság 12. fordulójában a Wolfsberg ellen.

Sérülésekkel és konfliktusokkal indult a németországi karrierje 

2020. decemberében az RB Leipzig jelentette be, hogy leigazolta a magyar klasszist, a Lipcsével négy és fél évre szóló, 2025 nyaráig érvényes szerződést írt alá és olyan játékostársai lettek, akiket jól ismert a magyar válogatottból is. Gulácsi Péter és Willi Orban csapata mintegy 20 millió eurót fizetett érte a Salzburgnak, ezzel már ekkor Szoboszlai lett a legdrágább magyar labdarúgó a sportág történetében. A német Bundesligában 62 mérkőzésen lépett pályára és 12 gólt szerzett. A német kaland azonban nagyon nehezen indult. Kiderült, hogy már az utolsó salzburgi időszakában is fájdalomcsillapítókkal tudott csak pályára lépni egy szeméremcsont-gyulladás miatt. 2021 februárjában menedzsere, Esterházy Mátyás úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, mikor léphet pályára Dominik. Március végén kezdte újra az edzéseket azzal a reménnyel, az idény utolsó felében már pályára léphet, de ez nem valósult meg, így a bemutatkozására csak a 2021-2022-es idény első mérkőzésén, augusztus 7-én került sor. Augusztusban első három Bundesliga-mérkőzésén két gólt szerzett, teljesítményéért a bajnokság honlapján rendezett szavazáson a hónap újoncának választották és ezt a címet elnyerte novemberben is. Ennek ellenére nem volt könnyű diadalmenet Szoboszlai számára a 2021-2022-es idény, mert nem értették meg egymást a Lipcse edzőjével, az olasz Domenico Tedesco-val, aki látványosan mellőzte őt és egy négyszemközti beszélgetésen meg is mondta Dominiknak, hogy nem az a típusú játékos, akire szüksége van. Mindez padlóra is küldhette volna a karrierjét, azonban az eredménytelen szereplés miatt az olasz edzőt menesztették és Szoboszlai korábbi salzburgi edzője, Marco Rose érkezett Lipcsébe, aki jól ismerte a magyar játékos kvalitásait. A lipcsei születésű német edző 2022 szeptemberében vette át a csapatot és onnantól Szoboszlai szárnyalása Németországban is megállíthatatlan volt. A 2022-2023-as szezon végén két mértékadó internetes szakportál is beválasztotta a Bundesliga év álomcsapatába, a szezon megkoronázásaként pedig a Német Kupát is a magasba emelhette, mindezt úgy, hogy 35 év után, Détárit követően ő volt az a magyar játékos, aki betalált a német kupadöntőben a 2-0-ra megnyert mérkőzésen. 

Nyáron érkezett el a jól megérdemelt nagy ugrás

Karrierjében 2023 nyarán jött el a világhírnév és az igazi nagy durranás. A Liverpool július 2-án jelentette be Szoboszlai átigazolását, a klubbal 5 évre szóló, 2028-ig tartó szerződést írt alá. A világ egyik leghíresebb klubja 70 millió euróért igazolta le, ezzel a Liverpool történetének harmadik legdrágább játékosa lett. Az angolok megbecsülését jelezte az is, hogy a 8-as számú mezt kapta meg a klubnál, amelyet egykor a legnagyobb liverpool-i legenda, Steven Gerrard viselt. Szoboszlai Dominik nem is várt sokáig az első Premier League góljával, szeptember 3-án az Aston Villa elleni győztes meccsen talált be kapásból, a 16-oson kívülről a mérkőzés harmadik percében. A világsajtó most az ő nevétől hangos és mentális erejét ismerve ez még hosszú ideig így is lesz.

Szerző: K.T.

H I R D E T É S