kirúgás, elbocsátás, karrier, munkahely, elbocsátások
kirúgás, elbocsátás, karrier, munkahely

Te is köztük vagy? Ezeket a munkavállalókat fenyegeti a kirúgás

blank
blank

Aki bérből és fizetésből él, annak a munkahelye érték, amelyet meg kell becsülni, hogy a bevétel folyamatos maradjon. Igaz ez szinte mindenkire. Csakhogy vannak, akiktől a munkavállalók szívesebben válnak meg. Kik ők? 

A mai gazdasági helyzetet figyelembe véve, ki ne féltené az állását? A pénz bizony nagy úr. A Revelio Labs közgazdászai egy munkaerőszolgáltató rendszert vettek górcső alá és azt kutatták, hogy az állásukból elbocsátott emberek milyen jellemzőkkel bírnak. Végül négyféle munkavállalóra szűkítették azoknak a körét, akik a munkaadók közül a legtöbben elbocsátanak:

Veterán marad, újonc kihull

Valahol logikus is, hogy az, aki már régóta a gépezet része, ismeri a vállalat minden egyes sajátosságát, azt megtartják, szemben azzal, aki még alig tudott beilleszkedni a csapatba és még a munkavégzés terén is hiányosságai vannak. A vizsgálódás során kiderült, hogy a dolgozókat még akkor vették fel, mielőtt a nagy leépítésre sor került volna. Az elbocsátott személyek átlagosan 1,2 évig dolgoztak az adott helyen. Azok, akik a koronavírus-járvány előtt kapták meg az állást, nagyobb volt az esélye annak, hogy megmaradnak a helyükön.

Az biztos, hogy minden vállalat nyerni szeretne és nyereségért dolgozik. Nagy a verseny a munkaerőpiacon, ezért a tehetségeket kutatják. Akiben pedig nagy lehetőségeket látnak, azt meg szeretnék nyerni maguknak azáltal, hogy a meglévő munkavállalóiknál jóval nagyobb bért ígérnek nekik. Mindez azonban nem biztos, hogy olyan sokáig működőképes. Az újonnan felvett, nagyobb pénzt felmarkoló munkaerő már nemcsak a régebb óta ott dolgozók szemét szúrhatja, de magát a munkaadóét is. Vagyis szívesen szabadulnak meg tőlük.

Sokba kerülnek

Ki ne álmodna magas fizetésről? Van, akinek ez az álom megvalósul, de éppen emiatt nagyobb veszély is. Az elbocsátások mögött sokszor ugyanis az az ok húzódik, hogy egy-egy dolgozó fizetése magas és az állásuk megszüntetésével a munkaadók pénzt takarítanak meg. A Revelio Labs kutatása is ezt bizonyította. Azaz minél magasabb a fizetés, annál nagyobb annak a kockázata, hogy elküldik.

Nem előny a fiatalság

Nem úgy van már, mint régen, hogy a dolgozó jószerivel az első és egyetlen munkahelyén dolgozza le az életét. A fiatalokra sokkal jellemzőbb, hogy váltanak. A nagy elbocsátások idején is így van ez. A fiatalok talán nem veszik olyan nagy nehézségnek a váltást, ellenben az idősebb korosztály képviselőivel. Valószínűleg ezt a munkaadók is így gondolják, mert ha létszámcsökkentésre kerül sor, az az Y-generációsokat érinti. Azért ők, mert már nem kezdők, nem frissen végzettek, vagyis gyakorlattal, tapasztalattal rendelkeznek és bizony ezt meg kell fizetni. Ám mégsem rendelkeznek akkora tudással, hogy a főnökök ne tudnának és akarnának megszabadulni tőlük, ha leépítésről van szó.

Áldott, majd áldatlan szerep

Az új munkaerő toborzása egy szakma. Egészen addig nagy rájuk a kereslet, amíg minden jól működik, de leépítés idején a munkaerőtorborzóra, HR-esekre nincs szükség, hiszen másokat is elbocsátanak, nemhogy azt, akinek csak az a dolga, hogy új dolgozókat találjon.

Ha azonban más szemszögből közelítjük meg az elbocsátások okát, akkor olyan tényezőket tárhatunk fel, amelyek inkább a munkavállaló személyiségéből, viselkedéséből eredeztethető.

A hattyú halála

Mindenki ismerhet és találkozhatott olyan embertípussal a munkahelyén, aki szeret sápítozni. Ő az, aki nem viszi előre a dolgokat, inkább csak siránkozik, és úgy csűri, csavarja a társalgásokat, hogy magáról tudjon beszélni. Azaz mindenbe beleszövi a személyes dolgait. Általa nem jut előrébb a problémamegoldás, de a munka sem. 

Negatív a köbön

Az embernek lehet rossz napja. No, de hogy minden nap az legyen?! Nos, vannak olyanok, akik mintha azért léteznének, hogy egy adott légkört megmérgezzék negatív hozzáállásukkal. Ezzel persze sem a munkafolyamatot nem lehet előre lendíteni, de még a munkakörnyezetet is folyamatosan mérgezi.

Mindent is tudó

Szinte kötelező „darab” minden munkahelyen egy olyan munkatárs, aki mindent, de tényleg mindent tud. Persze csak elméletben, mert amikor tényleg szükség lenne a tudására, akkor nincs mivel gazdálkodnia.

Szerző: Rónai Márta