karrier, hivatas, munkaeropiac, noi munkavallalas
Fotó: Freepik

Hetven évesen karriert építeni? Miért ne!

H I R D E T É S

A gyermekvállalás megakasztja a női karrier fejlődését, mint ahogy az sem mindegy a szakmai előmenetel szempontjából, hogy mennyi időt tölt távol a munkájától a dolgozó nő.

Néhány évvel később, életünk közepén azzal kell szembenéznünk, hogy már nem vagyunk annyira kívánatosak a munkaerőpiacon, sokan ekkor gondolkodnak el azon, hogy érdemes lenne megpróbálni egy új hivatást. Még a hatvanas éveikben is sokan működnek munkavállalóként, ki a nyugdíj mellett, ki a vállalkozásában dolgozik. A női karrierút életkorhoz kötött állomásait Joó Zsuzsanna karrier-tanácsadóval, karrier coach-csal tekintjük át.

A női karrierek alakulása

„A mai napig az a közvélekedés, hogy a nők azért dolgoznak, ebből következően azért hanyagolják el a családjukat, mert meg akarják valósítani önmagukat. Pedig amióta világ a világ, a nők a munkájukkal ugyanúgy hozzájárultak a család fenntartásához, mint a férfiak. És ebbe nem csak a háztartási munka tartozik bele. Magyarországon érdemben 20–30 éve beszélhetünk női karrierek alakulásáról, ennek tempója, intenzitása és eredményei mind a nőket és a férfiakat, mind a családokat, a szülőket, az iskolákat, a gazdaságot, a társadalmat váratlanul érte. Mivel idáig nem szembesültünk ezzel a jelenséggel, nem tudjuk, hogyan kellene kezelni, és egyelőre nincs is rá tökéletes megoldásunk. Kettős szerepfeszültség van bennünk, nőkben, ami folyamatosan szerepkonfliktusokhoz vezethet. A munka frontján is és a hagyományos női szerepben is helyt kell állnunk, ráadásul a fiatal nőknek meg kell felelniük annak a média által gerjesztett amerikai szépségideálnak, amelyre a nők 80%-a alkatilag nem megfelelő.”

Mert a lányokat a széltől is óvják…

A karrier-tanácsadó szerint már gyerekkorunkban elkezd alakulni a karrierünk, ami a fiúk és a lányok eltérő nevelésén alapszik. A fiúkat ugyanis arra nevelik, hogy küzdjenek és álljanak ki magukért, legyenek bátrak, önállók, határozottak. A lányokat pedig a széltől is óvják, így nem fejlődik ki az ítélőerő, az önállóság, a saját késztetés, a lehetőségek felismerése, sem a konfliktusok kezelésének képessége. A lányok sokszor a pályaválasztásban sem határozottak.

Így változnak a női feladatok az életkor előrehaladtával

A fiatal felnőtt kor a munkába állás és az útkeresés, az önismeret időszaka. A szakember azt javasolja, hogy karrierépítés szempontjából jó, ha rugalmasak tudunk lenni az álláskeresésben, ha hajlandóak vagyunk a mobilitásra, és beszélünk legalább egy idegen nyelvet. Az igazi karrierépítés időszaka a harmincas évektől kezdődik el és a negyvenes évek közepéig tart. Viszont a legnagyobb kihívást a családalapítás jelenti, mert ez a kisgyermekek nevelésének az ideje is. A harmincas-negyvenes éveinkben léphetünk előre a karrierünkben, válhatunk döntéshozóvá, főnökké, cégvezetővé vagy tulajdonossá. Ekkor vagyunk a legproduktívabbak is.

 A középkort jelentő 40–50-es évek a multiknál dolgozó diplomás nők esetében már a hanyatlás időszakát jelenti. Már nem képezik őket, lassan elfogy körülöttük a levegő. Ilyenkor rengeteg a pályamódosítás, sokan ekkor tanulnak egy új szakmát, hivatást. Ez az önmegvalósítás, az önálló vállalkozás elindításának az ideje is, a gyerekek már kirepültek, így előtérbe kerülhetnek a saját igények is. De a női karrier nem biztos, hogy befejeződik 60–70 éves korban, van olyan hölgy, aki még a 70-es éveiben is lendületesen vezeti a vállalkozását, emellett tartalmas életet tud élni. „Ha valaki nyugodtan, elégedetten éri meg az öregkort, sok minden érdekli és képes szót érteni a fiatalokkal, akkor az bizonyára bölcsen élt, és jól sáfárkodott a lehetőségeivel. Nincs irigylésre méltóbb, mint egy vidám, érdeklődő, rugalmas idős hölgy” – véli Joó Zsuzsanna.

Szerző: K.T.
Fotó: Freepik

H I R D E T É S