Kreativitás - Metropolitan
Egyetemista fiatalok a csoportmunkája

Önkifejezés és másként gondolkodás – ez a diákok számára a kreativitás

blank
blank

H I R D E T É S

A pozitív megerősítés mellett az önmegvalósítás motiválja leginkább a diákokat – derült ki a Budapesti Metropolitan Egyetem kutatásából. Az intézmény jelenlegi hallgatói körében végzett felmérés szerint a szakmai inspirációban a hiteles mentornak is fontos szerepe lehet.

A Dér Csaba Dezső PhD, a Budapesti Metropolitan Egyetem Turizmus és Marketing Intézetének oktatója által vezetett Marketing Műhely több mint 600 hallgatót kérdezett meg arról, mi ösztönzi őket, miből merítenek szakmai inspirációt és milyen szerepet játszik mindennapi életükben a kreativitás és az alkotás. A diákok arra is válaszoltak, mit gondolnak a mentorokól és mentorságról, szükségük van-e személyes vagy szakmai támogatásra karrierjük során.

A hallgatók 62 százaléka számára a kreativitás az önkifejezést jelenti, minden második válaszadó szerint a kreativitás lényege, hogy „merjünk másképp gondolkodni” (ennél a kérdésnél több válaszlehetőséget is lehetett jelölni), és mintegy harmaduk szerint pedig a színes látásmód, illetve a szabadság.

A válaszadók 37 százalékát a mindennapok során az önmegvalósítás ösztönzi leginkább. Közel harmadukra (32%) hosszútávon a pozitív visszacsatolások, megerősítések hatnak motiválóan, 27 százalékukra pedig az, ha fejlődhetnek és szakmai kihívásokkal szembesülhetnek. Viszonylag fontosak az anyagiak is: a hallgatók 13 százalékát a pénzkeresés ösztönzi a legjobban, 18 százalékuk elsődleges hosszútávú motivációja pedig az anyagi jólét.

Honnan nyernek a diákok inspirációt?

A válaszadók a legnagyobb arányban szabadidős tevékenységekből, egy szakmabeli személy munkásságából vagy képzésekből, konferenciákból (41, illetve 38-38%) merítenek szakmai inspirációt – ennél a kérdésnél több válaszlehetőséget is meg lehetett adni.

A hallgatók közel háromnegyedének (72%) van olyan személy is az életében, aki szakmailag inspirálja. A legtöbbüknek ez valamely családtagja (29%), és érdekesség, hogy a barátok (25%) vagy oktatók (23%) is többek számára inspirálók, mint például a munkatársak (20%).

Milyen az ideális mentor?

„A Metropolitannél nagyon fontosnak tartjuk, hogy a szakmai tudás mellett hallgatóinknak motivációt is adjunk. Törekszünk arra, hogy oktatóink mentori szerepet is betöltsenek a hallgatók életében – mondta Dr. Bachmann Bálint, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora. – Üzleti és művészeti képzési területeink együttműködése révén diákjainknak módja van az önkifejezésre és a megszokott rutintól eltérő gondolkodásra, ami biztosítja számunkra a fejlődéshez szükséges inspirációt.”

A hallgatók az ideális mentortól elsősorban motivációt várnak, és fontos számukra a hitelesség és a határozottság is. Közel 85 százalékuk nem formális, inkább baráti, kötetlen kapcsolatot képzel el a mentor-mentorált között.

A válaszadók jelentős része (70%) meghatározónak tartja az idősebbek véleményét szakmai szempontból, általában tapasztalatuk, lexikális tudásuk és érettebb, nyugodtabb gondolkodásmódjuk miatt. Voltak, akik azt emelték ki, hogy az idősebbek nem tekintik vetélytársnak őket, és más jellegű tapasztalataik jó kiindulási pontot, iránymutatást jelentenek.

Azok közül, akik nem tartják meghatározónak az idősebbek véleményét (30%), a legtöbben azt emelték ki, hogy korukból adódóan nem nyitottak az új dolgokra, lenézőek a fiatalabbakkal szemben és elavult módszereket használnak. Voltak, akik szerint a kor nem feltétlenül egyenlő a több tapasztalattal, tudással vagy a szakértelemmel, és vannak szakmák, amelyekben kifejezetten a fiatalok jobbak.

Önállóan vagy segítséggel?

A hallgatók többsége (46%) teljesen valamennyire önállóan képzeli el érvényesülését a szakmában közvetlenül a diplomázás után. Közel 30 százalékuk úgy gondolja, hogy ebben szüksége lesz valamilyen segítségre – közülük 40 százalék szakmai, 12 százalék személyes, 37 százalékuk pedig mindkét területen számít segítségre.

A legtöbben úgy gondolják, hogy a személyes jellegű segítségek közül motivációra, önbizalomnövelésre, stresszkezelésre lenne szükségük, illetve jövőtervezésben várnának segítséget. Emellett önismereti, beszédtechnikai és pszichológiai támogatásra is számítanának. Szakmai támogatást a karriertervezésben, munkakeresésben, készségfejlesztésben, projektmenedzsmentben és a gyakorlati hely megtalálásában várnak.

A támogatást várók többségének (csoporttól függően 46-55%) van már szakmai példaképe. A válaszadók negyedének ez a tanár vagy oktató, szintén negyedének pedig egy vállalkozó. A kutatás azt is vizsgálta, hogy mi az oka annak, ha valakinek nincs szakmai példaképe. A válaszadók több mint háromnegyede jelenleg még nem találta meg a megfelelő személyt, és ennél sokkal kevesebben jelölték meg azt, hogy nincs olyan, akire felnézhetne szakmailag, vagy feleslegesnek is tartja ezt.

#felmeres #karrier #karriertervezes #kepzes #kreativitas

H I R D E T É S