Házibuli
Forrás: Envato

Dolgozni, miután a buliban az asztalon táncoltál? Avagy mit engedhetünk meg magunknak a szabadidőnkben?

blank
blank

Rombolhatja-e a szakmai imidzsünket egy átmulatott éjszaka? Avagy igaz-e, hogy a szabadidőmben is a munkahelyemet képviselem?

Van az a helyzet, amikor az ember elragadtatja magát a céges partin, mert esetleg a fejébe szállt az itóka. A szabadidőben hirtelen jött felszabadultság olyan tettekre is sarkallhat, amit másnap, amikor be kell mennünk a munkahelyünkre, szégyellünk a többiek előtt. Ez még a jobbik eset, mert bizony az is előfordulhat, hogy nem is emlékszünk rá, mi történt a vidám, borgőzös céges összejövetelen.

Mirtill megbecsült tagja volt az irodának, jól és sokat dolgozott, szaktudása rengeteget hozzátett a közösség teljesítményéhez. Szerették hallgatni mély, búgó hangját, tiszta beszéde és kiváló előadásmódja miatt gyakran kérték fel a céges rendezvényeken konferálni. Néha, amikor elengedte magát, csak úgy gurgulázott belőle a nevetés, ilyenkor a közelében lévők sem tudták visszatartani a kuncogást, sőt inkább a hahotázást. Eljött az év végi céges záróbuli, amikor is szintén Mirtill kezébe került a mikrofon, majd, amikor vége lett a „hivatalos” programnak, a pezsgőspohár. Az asszony egyre többször emelgette a teli poharat, és ahogy az alkoholszint megemelkedett a vérében, azzal párhuzamosan nőtt a jókedve is. Eleinte csak úgy táncolt, mint ahogy a többiek, módjával, de ahogy egyre jobban „bepörgött”, úgy tört elő belőle az addig elfojtott énje. Nevetésrohamok törtek rá, majd az egyik pillanatban az „ide nekem az oroszlánt is” mentalitással felugrott az asztal tetejére és ott ropta tovább önfeledt táncát. Többen készenlétben álltak, hogy megóvják a testi épségét, hátha leesik, de érzékelhető volt, hogy nem ez az első eset ebben a magasságban. A buli végül baleset nélkül ért véget, sőt, Mirtill a saját lábán távozott a helyszínről.

Szerencsére a bulit péntek este tartották, így másnap, sőt az azt követő napon sem kellett bemenni az irodába, így volt idő arra, hogy lecsendesedjenek a kedélyek. Mert bizony volt, aki megbotránkozott az önfeledt viselkedésen, és hirtelen minden addig felgyülemlett sérelmét kiadta, legyen az Mirtillel kapcsolatos vagy tőle független. Mások megfogadták, hogy holnaptól nem állnak szóba vele, csak ha a munka miatt nagyon muszáj, a férfiak egy része pedig egyszerűen közönségesnek nevezte ezt a viselkedést.

Eljött a hétfő, amikor Mirtill értetlenül állt a többiek magatartása előtt. Mert a pénteki fogadalmakat bizony betartották, a kollégák többsége ugyanis elhúzódott tőle, de legalábbis nem keresték a társaságát. Végül valaki – unszolásra – mégis felvilágosította az asszonyt a történtekről, aki szinte semmire sem emlékezett. Ám úgy döntött, nem fogja szégyellni magát, ami történt, megtörtént, azon már nem lehet változtatni. Kezdjen el magyarázkodni? Kinek? Minek? Mint minden csoda, ez is három napig tartott, de legalább is a legközelebbi céges összejövetelig. Amikor is Mirtill visszafogta magát, és távol maradt a bártól. Aznap nem volt világra szóló hejehaj, és senki sem merte elengedni magát, mint a múltkor Mirtill. Pedig sokan titokban irigyelték vad szabadságáért.

Szerző: K.T.

Fotó: Envato