Az emberek nagyon különbözőek, és ez a professzionális környezetben sincs másképp. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy felismerjük, az emberek eltérő hozzáállással és személyiséggel bírnak, és ez kihat a mi munkánkra, közérzetünkre is. Nem mindegy, hogy valaki pozitív szemlélettel dolgozik, vagy állandó negativitásban tölti életét, ami minden területen nehézséget és fejfájást okoz.

Egyes negatív attitűdök jelentősen befolyásolják az üzleti, szakmai, munkahelyi kommunikációt. Ezért érdemes tisztán látni a dinamikákat, hogy megvédhessük önmagunkat, no és az elért eredményeinket. Nem létezik egyetlen biztos módszer, amellyel megkülönböztethetnénk a pozitív és a negatív hozzáállást. Cikkünkben bemutatunk néhány negatív személyiségtípust és negatív verbális üzenetet, ami rosszul hat a céges harmóniára és a munkára is.

Negatív munkatársak, akiknek semmi sem jó:

“Lehetetlen”

Ők azok, akik munkaidejüket annak kitalálásával töltik, hogy valami miért nem történhet meg, miért nem működhet, ahelyett, hogy nekilátnának a megvalósításnak, vagy próbálkoznának. A félig üres pohár szemlélet csak egy határig hasznos. Nem érhető el üzleti fejlődés, ha csak a negatív lehetőségekre összpontosítunk.

“Én megmondtam”

Ők többnyire hallgatnak, nagyon ritkán fejezik ki véleményüket. Még ha el is mondják ötleteiket, kerülik a felelősséget, és nem sokat tesznek azért sem, hogy visszajelzésük racionális legyen. Ha a dolgok jól mennek, büszkén hangsúlyozzák erőfeszítéseiket, de valahányszor valami rosszul alakul, az első mondatuk ez lesz: „én mondtam”.

“Nem, nem és nem”

Ők elleneznek minden munkahelyi változást. Nem akarnak tanulni, és nem érdeklődnek az újdonságok, fejlesztések iránt.  Az új projektek számukra haszontalanok, és az új emberek soha nem elég jók. Azon aggodalmuk miatt, hogy a változtatással esetleg csökkenhet a kontrolljuk a dolgok felett, mindent a régiben tartanának.

Akik nem vállalnak semmilyen felelősséget:

„Sajnálom, elraboltak az ufók”

Ők azok, akiknek mindig hosszú kifogáslistájuk és magyarázatuk van arra, miért mulasztottak el határidőt, vagy mi az oka az alacsony teljesítménynek, a félreértéseknek…stb. A kifogások elképesztően kreatívak tudnak lenni. A mentális képességeiket nem a munka elvégzésére, hanem a mentségekre fordítják.

„Miért mindig én?”

Ők azok, akik örök áldozati szerepben vannak. Ha a dolgok rosszul mennek, a hibás számukra mindig kívül keresendő. Minden esemény ellenük szól, minden ember elméletileg ellenük dolgozik, miközben a valóságban megbecsült tagjai a csapataiknak. Ők az állandóan nyafogók.

„Nem látod, hogy torkig vagyok?!”

Ők folyamatosan sok munkát végeznek, állandóan elfoglaltak, folyamatosan a terhelésükről panaszkodnak, és arról beszélnek, hogy mennyire belefáradtak a kemény munkába. Általában csak később derül ki, hogy valójában szinte semmit sem csináltak. És bár mindig a munkáról beszélnek, az eredményük csekély.

Kollégák, akik mindig csak magukra gondolnak:

“Én és jómagam”

Az, hogy valaki jól elvégzi a dolgát, még nem jelenti azt, hogy építő személyiség. Ők azok az egoisták, akik még csapatban sem szeretnek arra gondolni, hogy „mi”. Számukra csak az „én” létezik.  Nagy az önbizalmunk, méltán elismertek, de a csapat hozzáadott munkáját nem értékelik. Nárcisztikus személyiségek.

“Velem vagy nélkülem”

Ők azok, akik úgy gondolják, hogy létük nélkülözhetetlen a vállalat számára, és úgy vélik, hogy a társaság nélkülük működésképtelen. Nem bíznak abban, hogy mások helyettesíthetik őket és képesek elvégezni amunkájukat. Folyamatosan próbálják meggyőzni a körülöttük lévő embereket saját egyediségükről. Lehet igazság abban, amit mondanak, ugyanakkor ők jellemzően a saját növekedésükbe invesztálnak, nem a cég és a csapat érdekeit tartják szem előtt.

“Ez nem az én hibám”

Ők azok, akik hiba esetén mindig másokat okolnak vagy vonnak felelősségre. Önmagukat irreálisan érzékelik, saját hírnevük sértő szószóló. Mindig másban keresi a hibát.

Fotó: Envato