Ausztria 300 millió eurós programot indít nyáron a tartósan munkanélküliek támogatására – jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár.

Az Ausztriában bejelentett nagyszabású, Ugródeszka elnevezésű program célja minimum ötvenezer tartósan munkanélküli visszavezetése a munka világába 2022 végéig.

Sebastian Kurz hangsúlyozta, a kormány célja többek között, hogy a koronavírus-járvány legyőzése után esélyt és lehetőséget biztosítson azoknak az embereknek, akik – függetlenül vagy éppen a járvány miatt – tartósan munkanélkülivé váltak. “Ez a helyzet – az egyéni tragédiákon túlmenően – népgazdasági problémát is jelent.” – tette hozzá.

Martin Kocher munkaügyi miniszter elmondta, a támogatást elsősorban a privát szektor vállalatainak szánják, de a közhasznú foglalkoztatás is részesül belőle. A program keretében minden cégnek, amennyiben tartósan munkanélkülit foglalkoztat, egy évig az alkalmazott munkaerő fizetésének 50 százalékát az állam téríti. Hangsúlyozta, a figyelem mindenekelőtt azokra az emberekre irányul, akiknek hosszútávú munkanélküliségét más kockázati faktor – például a koruk, vagy tartós egészségügyi probléma – is determinálja.

Leonore Gewessler környezetvédelmi miniszter a jövőorientált, a gazdaság zöldítését és a klímavédelmet szolgáló beruházások munkahelyteremtő képességéről beszélt. “Legyen szó vasútépítésről, épületek klímabarát szanálásáról, vagy éppen az ipar fokozatos áthangolásáról fosszilisről megújuló energiára – mind-mind új munkahelyet jelent majd.” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Forrás: MTI

#ausztria #munkanelkuliseg #koronavirus #kornyezetvedelem #munkahelyteremtes #fenntarthatosag #tamogatas

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét