Ha új év, akkor új remények, új célkitűzések, remélhetőleg megfelelően levont tapasztalatok tükrében. A 2020-as év sok tekintetben nagy változásokat hozott, tette ezt elsősorban az emberi gondolkodásban – halljuk mostanában. De tényleg így van-e? Tanult -e a „világ”, azaz az egyének valamit az elmúlt évből? Szakmai buktatók a teljesség igénye nélkül, avagy mire figyeljünk nagyon 2021-ben?

Belső erőforrás megmozgatása nélkül nem lesz változás

Az interneten szörfözgetve arcunkba dőlnek a reklámok, folyik a verseny, kiélezettebben, mint valaha, miközben maradjunk is otthon, de valamiből élni kell, ami nem növekszik, az csökken, növekedj, vedd meg a szupermódszert, egyiket, másikat, harmadikat, próbáld ki mindet, legyél egyre és egyre sikeresebb. A korrekt tájékoztatás természetesen nem igyekszik elhallgatni: nincs az a szupermódszer, ami anélkül működne, hogy a sikerre törekvő alany be ne fektetné a maga energiáját, munkáját, például mert személyisége jelen állapotában már eleve alkalmas rá.

HR-es, ha őszinte

Ha új év, akkor új feladatok, új együttműködések, csapatépítő mítingek a kollégákkal, újabb céltervek, napi tervekre lebontva, és a HR–esekre is nagy nyomás nehezedik, a meglévő emberanyagból kell évről évre nagyobb számokat, több sikert kipréselni, a cudar körülmények mellett, vagy egyenesen azok dacára. Hogyan motiválhatunk egyszerre több embert, folyamatosan és stabilan, vajon tényleg épül-e az a csapat?

Előfordulhat, hogy a „hóhért akasztják”, azaz voltaképpen pontosan a HR-tevékenységet végző és papíron motivációt hirdető munkaerő az, aki akaratlanul is akadályokat gördít a szekér elé. Például mert nem ismeri fel, hogyan motiválhatja csoportosan és/vagy egyenként embereit, hogyan mozgósíthatja őket és valós erőforrásaikat az adott cél érdekében. Lehet, hogy egyenesen meg sem hallja szavukat, ha egyáltalán visszajeleznek neki.

Munkatársak játszmái

A csapatépítőkön hangoztatott összhang, együttműködés vajon tapintható-e még vagy már csapatodban, vagy a kollégák közül pont annyian látták, mint Columbo feleségét? Hogyan csapódik le egy nem eléggé hiteles csapatépítő a motiválatlan alkalmazottakon? Vannak-e olyan kollégák, akik belső tüzüktől, lojalitásuktól vezérelten (egy darabig) valóban lendületesen igyekeznek nagyot tolni a szekéren minden tekintetben, amíg ki nem égnek ők is? Ők sem tudnak ugyanis motiváltak maradni, ha nem veszik figyelembe adottságaikat, képességeiket, igényeiket és hosszú távon inkább favágásnak élik meg napi munkájukat, mint értelmes cselekedetnek. A „csapat” zöme ilyenkor valószínűleg eljátssza az együttműködést, belül azonban sérelmektől és teljesületlen vágyaktól kiégve állapítja meg, mennyire nem hisz benne, mekkora kamunak tartja az egészet.

És ha görbe a tükör?

A sikeresnek látszani akarás eme talmi maszkabáljában vajon megtanultuk, megtanuljuk-e lerántani a leplet, megtanultunk-e különbséget tenni valódi értékek és majdnem annak látszó, hamisan csillogó látszatmegoldások között? Értettük-e 2020 üzenetét? Engedjük-e a szívet, a lelket megérkezni, tartósan jelen lenni a munkafolyamatokban? Észrevesszük-e, hogy eddigi nézeteink a lélek nélküli gyártásról hosszú távon nem lehetnek többé sikeresek?

Sikerült-e felismerni a jövő útját, ami valószínűleg úgy egyéni, mint csapatszinten a feladatok testreszabott lebontása, hiszen a pénz mellett és sokszor még inkább a valódi, örömteli tevékenység végzésének lehetősége az, ami motiválja a munkavállalót, magyarul, hogy szeresse, amit csinál, hogy helyén érezze magát a folyamatban.

A HR szakma jövőjének záloga: vajon fel merjük-e tenni magunknak, vezetőiknek, alkalmazottainknak a megfelelő kérdéseket és ők őszintén fognak-e válaszolni? Vajon benne van-e a szívünk abban, amit csinálunk? Vajon valóban hitelesek vagyunk-e úgy önmagunk, mint csapatunk előtt?

Szerző: B.E.

#HR #csapatepites #lelkiegeszseg #szervezetikultura #cegvezetes