Az ébren töltött időnk nagy részét munkával töltjük, ezért nem meglepő, hogy sokan a karrierjük alapján mérik a sikereiket és a kudarcaikat. Még azok is elveszíthetik az állásukat, akik keményen dolgoznak és hosszú ideje jól teljesítenek. Most egy munkajogász elárulta, hogy mi állhat a háttérben.
Új felettest kap a munkavállaló
Amikor egy cégnél átrendeződik a vezetőség, szinte mindig van egy alkalmazkodási időszak. Craig Levy szakértő szerint előfordul, hogy a vezetők egyszerűen nem jönnek ki azokkal, akiket irányítaniuk kell. Az is megeshet, hogy az új főnök fenyegetésként tekint valamelyik dolgozóra, ezért inkább megválik tőle. Kutatások szerint a vezetői potenciállal rendelkező munkavállalók könnyen bizonytalanságot kelthetnek a feletteseikben, főleg ha ők maguk súlyos önbizalomhiánnyal élnek a mindennapokban. Egy tehetséges dolgozó akár féltékenységet is kiválthat az új vezetőből, különösen olyan versengő munkahelyi környezetben, ahol a rivalizálás szinte ösztönözve van.
A munkajogász szerint a másik ok, ha tulajdonosváltás történik a cégnél
„Néha egy új cég vagy vezetés kerül a képbe. Ilyenkor újraértékelik a vállalat működését, és úgy dönthetnek, hogy bizonyos emberekre már nincs szükség”
– magyarázta a munkajogász.
Még a jól teljesítő dolgozók is könnyen leépítés áldozatai lehetnek, ha a cég szempontjából feleslegessé válnak. Jeff Saperstein karrier-tanácsadó szerint azok járnak igazán jól a pályájuk során, akik képesek alkalmazkodni a bizonytalansághoz:
„Akik tudatosan terveznek és kézben tartják a döntéseiket, sokkal sikeresebben veszik a karrierváltásokat, és elérik mind a személyes, mind a kézzelfogható sikereket – például a magasabb fizetést vagy az előléptetést. A karrierrel kapcsolatos szorongást úgy csökkenthetjük, ha felkészülünk a váratlan helyzetekre. Ne azt várjuk a terveinktől, hogy pontosan megjósolják a jövőt, hanem azt, hogy felkészültté tegyenek az új lehetőségekre.”
A munkavállalót tehernek látja a cég
Egy jól teljesítő dolgozó is könnyen a háttérbe szorulhat, ha a vezetőség úgy érzi, veszélyt jelent a vállalat működésére vagy sikerére. Ennek több oka is lehet, de például az egyik, ha valaki visszaéléseket jelent a cégen belül (whistleblowerként), az akár a vállalat érdekeit is sértheti a vezetőség szemében.
Az is előfordulhat, hogy valakit azért tekintenek „tehernek”, mert hosszabb időre kiesik a munkából, például betegség, szülési szabadság vagy mentális problémák miatt. Sajnos gyakran ezek miatt az okok miatt még a kiemelkedően teljesítő alkalmazottaktól is megválnak. Fontos azonban, hogy létezik jogi védelem azok számára, akik úgy érzik, hogy a kirúgásuk nem volt jogos, és sosem szabad annyiban hagyni az ügyet.
A rossz hír, hogy még a legjobb teljesítmény sem jelent biztonságot egyetlen munkahelyen sem a mai világban. A vállalati döntések mögött sokszor olyan tényezők állnak, amelyek kívül esnek az egyéni teljesítményen, legyen szó vezetőváltásról, tulajdonosváltásról vagy a cég működésének átalakulásáról. Éppen ezért kulcsfontosságú a rugalmasság, az alkalmazkodóképesség és az, hogy tisztában legyünk a jogainkkal is.
Kiemelt kép: Freepik
Forrás: Your Tango





