Világszinten, az emberek 87%-a nem szenvedélyes a munkája iránt. Ezt a statisztikát rengeteg ember tanulmányozza, ugyanis azok a cégek, melyeknek a munkavállalói elkötelezettek 147%-kal jobban teljesítsenek.
Azok a vállalatok, akik ezt az adatot tanulmányozzák, általában a külső tényezőket vizsgálják okként, mint a munkahelyi kultúra vagy a fizetés. Ebben a cikkünkben a belső tényezőket fogjuk vizsgálni: Mi az, ami miatt valaki szorgalmasabb és elkötelezettebb a munkája iránt? Mi az, ami miatt a ‘jó’ karrierrel kapcsolatos döntéseket hozzuk?
Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk, először vissza kell mennünk az időben. Régebben az emberek nem választottak karrier utat. Az esetek többségében azt csinálták, amit a szüleik is. A mindennapi munka a születési helytől, nemtől és a család társadalmi osztályától függött. Az első és második ipari forradalom során az emberek elkezdtek a faluból a városban dolgozni.
Az első karrier tanácsadási iroda 1908-ban nyílt meg Bostonban és ingyen segítette a lakosokat a munka új világában eligazodni. A képességeikről, hátterükről és az érdeklődési körükről kérdezték őket, majd a megszerzett információk alapján a helyi munkáltatókhoz ajánlották őket. Ez a fajta ‘interjúztatás’ az első világháború során megtetszett a hadseregnek is, meglátták a lehetőséget az interjúztatásban, hogy ezáltal a legkompetensebb embereket tudják elhelyezni a számukra megfelelő pozíciókra. A második világháború során már pszichológusokat kértek fel, hogy különböző teszteket készítsenek, kifejezetten az interjúalany tesztelésének céljára. Ezeket a teszteket egyébként a mai napig használják a munkáltatók. A 90-es években eljött a harmadik ipari forradalom, a digitalizáció kora. Az előbb említett karrier tanácsadási cégek sokkal inkább az adott személy szenvedélyére, soft skilleikre kezdtek el kíváncsiak lenni.
,,Csináld azt, amit szeretsz, és egy napot sem kell dolgoznod az életed során.”
Sharon Belden Castonguay, karrier tanácsadó, egyik TedX talks előadásban megemlíti, hogy a több évtizedes tapasztalata alatt rájött egyes mesterképzést választó emberek motivációjára. Azt vette észre, hogy ezek az emberek nem szerették az egyetem utáni első teljes munkaidős állásukat, így az újrakezdés társadalmilag elfogadott módját választották, a mesterképzést. Amikor azt tanácsolta nekik, hogy megkéne keresniük a valódi szenvedélyüket, a válaszuk az volt, hogy hatalmas adósságban vannak az eddigi tanulmányaik miatt, ezért habár szerették volna megkeresni azt amit szívük szerint dolgoznának, fontosabb volt számukra a magas fizetés. Ehhez hasonló okok miatt az utóbbi években kevésbe lett fontos az emberek számára a szenvedélyük megtalálása. Ennek egy másik oka az lehet, hogy embereknek fogalmuk sincs, hogy mi az, amivel valóban foglalkozni szeretnének az életük során, mivel a 20-as éveik elején nem mindenki olyan szerencsés, hogy ilyen mélyen ismerje önmagát. A másik ok, a negyedik ipari forradalom. Az emberek nem tudják elképzelni, milyen munkakörök születnek és vesznek el a mesterséges intelligencia létrejötte által.
Ebben az igencsak változó világban mi alapján hozhatunk döntéseket?
A tervezői gondolkodásmód az egyik lehetséges válasz a kérdésünkre. A tervezők az ügyféllel közösen együttműködve, ötletelve és őket megértve segítik a problémák definiálását, azt követően pedig a megoldását. A ‘design thinking’ rendkívül összetett fogalom, röviden az alábbi mondatok jellemzik. A tervezői gondolkodás elsősorban fejlődésközpontú gondolkodásmód. A folyamat arra a meggyőződésre épül, hogy a kockázat elfogadható, és a hibák kritikus tanulási lehetőségek.
Az öntudatosság fontossága
A probléma az, hogy az emberek többsége nem rendelkezik elegendő öntudatossággal. A legtöbb ember nem szán elég időt arra, hogy valóban megismerje önmagát, mielőtt meghozná azt a döntést, hogy mi szeretne lenni valójában.
Az elmúlt évek pszichológiai kutatásaiból kiderül, hogy közel sem vagyunk olyan racionálisak, mint amennyire gondoljuk önmagunkat. Például, hajlamosak vagyunk rossz pénzügyi döntéseket hozni és sokkal inkább a mának élni és nem félretenni a jövőbeli énünk számára. Ugyanilyen irracionálisak vagyunk a karrierrel kapcsolatos döntéseinkben. Sharon, az említett karrier tanácsadó egyik volt ügyfele egyik nap pánikolva ment el tanácsadásra és közölte, hogy kifog bukni a jogi karról, mert utálja a szakot emiatt pedig nem tud jól teljesíteni. Sharon megkérdezte, hogy egyáltalán miért kezdett el jogásznak tanulni? A lány azt válaszolta, hogy azért, mert orvosira nem akart járni. Ebből a példából is meglátszik, hogy az emberek nem racionalitás alapján választanak munkát, hanem mély, tudatalatti berögződések alapján, ami a társadalmi közegük által jön létre. Legyenek azok a szüleik, osztálytársaik vagy barátaik, azt amit látnak egy idő után a tudatalattijukba szivárog és a saját identitásuk részéve válik. Éppen ezért fontos az öntudatosság. A feladatunk tehát az, hogy ne a tudatos és tudatalatti identitásunk alapján hozzunk döntéseket az életünk folyamán, hiszen ezek a környezetünkkel párhuzamosan folyamatosan változnak. Vizuális olvasóink számára ezt egy matematikai egyenlegeben szemléltetjük:
Szakmai identitás = B1(t)nem + B2(t)kultúra + B3(t)vallás + B4(t)szülők + B5(t)barátok…
Ez egy látványos egyenlet, de természetesen ilyen egyszerűen nem lehet identitásunkra, egy szimpla egyenlet eredményeként tekinteni. Sokkal inkább egy izgalmas forgatókönyvként kellene látnunk. Ahogyan egy forgatókönyv megírása is hosszas, ismétlődő lépésekből áll, a hivatásunk megtalálása is hasonló. Élvezzük ki ezt a folyamatot és ne teherként éljük meg.
(..) elsősorban azonban azt kell tisztáznunk, kik és milyenek akarunk lenni, milyen élethivatást választunk. Ez a döntés az összes közül a legnehezebb. (…)
– M. Tullius Cicero