Boldog névnapot kívánok neked! – mondta a kolléganő, majd letett az asztalomra egy zavarba ejtően drága bonbont. Adott két puszit és már ment is tovább, én pedig lemerevedve ott maradtam egy álltó helyemben. Mivel érdemeltem ki ezt az ajándékot? És hogy viszonozzam?

A drága ajándék láttán sorjáztak a fejemben a kérdések: megbántott valamivel, vagy én tettem neki olyan szívességet, amit ezzel köszönt meg? Úgy éreztem, nem szolgáltam rá erre a figyelmességre. Aztán jött a gondolat: vajon az ő névnapján nekem is illik viszonoznom a kedvességét? Annyira meglepett, hogy még tiltakozni sem volt időm. Most mit csináljak, hogy jöjjek ki jól a helyzetből?

Nem szokatlan, hogy a munkahelyi közösségekben megünneplik a névnapokat, a születésnapokat, a nyugdíjazást, az előléptetést, a karácsonyt, esetleg valaki elbúcsúztatnak munkahelyváltáskor. Ezekhez az alkalmakhoz a legtöbbször ajándék is társul, mint amikor valaki a külföldi útja után hoz valamilyen apróságot a kollégáknak. De kaphatunk vagy adhatunk köszönőajándékot abban az esetben is, ha valaki szívességet tett nekünk vagy éppen mi segítettünk és ezért ki akarja fejezni a háláját az ajándékozó.

Mi az, ami még belefér?

Kimondatlanul is vannak olyan (érték)határok, amelyek még beleférnek ebbe a viszonylatba, mint egy csokor virág, egy közepes kategóriájú csokoládé vagy desszert, egy üveg bor, esetleg egy apró ajándéktárgy. De abban az esetben, amikor a figyelmesség értéke nincs összhangban az alkalommal, vagy olyan valakitől érkezik, akitől úgy érezzük, nem „szolgáltunk rá”, netán kínos elfogadni, bizonytalanná válunk, esetleg megfordulhat a fejünkben, hogy ezzel elköteleződünk.

Mit akarhatott üzenni ezzel a figyelmességgel?

Ha munkahelyi viszonylatot nézünk, lehet egyszerű szimpátia, kedveskedni vágyás a háttérben, előfordulhat, hogy az ajándékozó hálás valamilyen általunk tett gesztusért, főnök–beosztott viszonyban nem ritka, hogy a beosztott a főnöki pozíciónak címezi az ajándékot, nem személy szerint annak, aki azt képviseli. Meghúzódhat a háttérben a munkahelyi tradíció, az „ezt így szoktuk” vonulat, mint ahogy egy új szokás elindítása is lehet jó ok az ajándékozásra. Amikor szívből tudunk örülni a kedvességnek, mert az egyezik az értékrendünkkel, nincsenek bennünk kérdőjelek. Akkor azonban bekapcsol a belső riasztó, ha nem attól, nem akkora értékben és nem a várt módon érkezik a meglepetés.

Hogyan lehet ezt jól kezelni?

Nos, gondoljuk végig az ajándék, a helyzet jelentőségét, érdemes-e foglalkoznunk vele komolyabban. A munkatársaink nem ismerik a teljes személyiségünket, hiszen egy munkahelyen nincs lehetőségünk (és nem is kell) megmutatnunk minden oldalunkat. Éppen ezért nem biztos, hogy eltalálják az ízlésünket, a színvilágunkat, viszont a szándék, hogy időt, pénzt, energiát fordítottak az ajándék kiválasztására és becsomagolására, megemeli annak az értékét. Fogadjuk el, köszönjük meg, legfeljebb, ha nagyon nem tetszik, nem használjuk majd.

Mi a helyzet a „kényes” ajándékokkal?

Amennyiben úgy érezzük, hogy az ajándékozó valamilyen előnyt szeretne elérni az ajándéka által, esetleg olyan értékű a tárgy vagy a szolgáltatás, ami elfogadhatatlan a számunkra, köszönjük meg és vagy utasítsuk vissza, vagy tegyünk javaslatot, hogy kinek (milyen szervezetnek, alapítványnak stb.) ajánlanánk fel. (A hivatali ajándékok külön kategóriába tartoznak, azok értékét kormány- és miniszteri rendeletek szabályozzák.)

Az ajándék értéke nem a rajta látható árcédulán álló számtól függ, esetleg a büfébe meghívott kávézás melletti beszélgetést (és figyelmet) sokkal többre értékeli a kollégánk, mint egy el nem talált méregdrága ajándéktárgyat.

Fotó: Envato

Szerző: K.T.