Könyvtárban
Forrás: Envato

Diákhitel. A karrier első lépése?

blank
blank

H I R D E T É S

Ha a legtöbb fiatal meghallja azt a szót, hogy hitel, nem éppen pozitív dolgokra asszociál. Ez abból is eredhet, hogy gyerekkorunkban nem igazán találkozunk ezzel, nem volt központi téma otthon vagy az iskolában, pedig a legtöbb család életében valamilyen formában a hitel jelen volt vagy van.

Amikor belépünk a felnőtt korba, hamar megtapasztalhatjuk, hogy az élet bizony drága, és szinte semmit nem adnak ingyen. Ha már csak a továbbtanulásban gondolkozunk, akkor az igen magas tandíjakkal találhatjuk először szemben magunkat. Ha valakit felvesznek államilag támogatott képzésre, akkor ez a rész meg van oldva, viszont a férőhelyek száma ott is limitált, illetve sokszor nagy követelményekkel lehet bejutni vagy benn maradni. Ha fiatalon tehát hitelre van szükségünk, akkor érdemes a diákhitel különböző lehetőségeit megnézni, valamint, hogy jogosultak vagyunk-e azokra.

Ez az a hitel, ami kedvezőbb és élhetőbb konstrukciókat kínál anélkül, hogy már huszonévesen súlyosan eladósodnánk. A diákhitel1 például szabadfelhasználású, amit bármire költhetünk, tehát akár lakhatásra, mindennapos kiadásokra, tanulmányokhoz szükséges eszközökre, vagy kikapcsolódásra. Főbb kritériumok az aktív hallgatói jogviszony, a magyar állampolgárság, a bejelentett lakcím, és a 45. életév be nem töltése. Vannak egyéb kritériumok és lehetőségek is, amelyekről érdemes a honlapon tájékozódni.

A diákhitel2 ezzel szemben kamatmentes, viszont ez az önköltséges képzések díját fedezi. A hitel kézhez kapásának feltételei hasonlóak, ám fontos kiemelni, hogy legfeljebb a képzés önköltségi díjának megfelelő összeget vehetjük fel, amit aztán az oktatási intézménynek utalnak, tehát nem mi kapjuk meg. Ezt a tanulmányaink során bármikor igényelhetjük, és csak később szükséges elkezdeni törleszteni. Érdemes tehát megfontolni, hogy valójában mihez van szükségünk pénzre, mert, ha a mindennapi életünk anyagilag rendezve van, akkor elég lehet, ha ezt a hitel típust választjuk.

Mindezek mellett megtaláljuk a diákhitel pluszt is, ami egyszeri segítséget jelent, és amit a tanulmányaink alatt bármire felhasználhatunk, amire éppen szükségünk van. Itt akár 500.000 Ft-ot is megigényelhetünk, amely kiváló alap lehet számunkra. Elindíthatunk egy vállalkozást, rendezhetjük vele anyagi problémáinkat, vagy éppen költhetjük ezt is szabadon tanulmányokra. Ez szintén kamatmentes, a törlesztési kötelezettség pedig csak a hitel folyósítását követő egy év türelmi idő letelte után kezdődik. A hagyományos hitelekhez képest tehát a diákhitel jó konstrukciókat kínál, melyek közül kiválaszthatjuk a számunkra legmegfelelőbbet, és annak segítségével áthidalhatjuk pillanatnyi anyagi nehézségünket, miközben egy teljesen élhető törlesztési módozatot vállalunk magunkra.

Szerző: I.A.

Fotó: Envato

H I R D E T É S