muegyetemi-allasborze, allaskereses, munkaeropiac, ber
Fotó: Envato

Munkavállalói kutatás: magasabb fizetés, rövidebb munkahét

H I R D E T É S

A Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített közvélemény-kutatásból kiderül, a válaszadók jelenleg nagyjából fele-fele arányban gondolkoznak munkahelyváltáson. A főként fiatalok által kitöltött felmérésből az is kirajzolódik, a munkavállalók igénylik az innovatív megoldásokat, átlagosan leginkább a négynapos munkahétnek és a rendszeres közösségépítő programoknak örülnének.

A munkahelyi elégedettséggel, a munkahelyváltási hajlandósággal és számos karrierépítéssel kapcsolatos kérdés is szerepelt a Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített online kutatásban, melyet zömében 21 és 30 év közötti, főként budapesti fiatalok töltöttek ki.

Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója az eredményeket értékelve arról beszélt, a válaszadók 67,1 százaléka állt munkaviszonyban a kitöltés pillanatában: egyharmaduk multinacionális vállalatnál, egyharmaduk kis- és középvállalkozásnál, egyharmaduk pedig más típusú cégnél dolgozik.

– A szűkített mintán mértük a jelenlegi munkahellyel való elégedettséget is. Ez alapján elmondható, hogy a kitöltők nagyobb része, 64,5 százalék inkább elégedett a jelenlegi munkahelyével, míg 12,1 százalék inkább elégedetlen. A minta 23,4 százaléka maradt semleges a kérdésben és jelölte a középső értéket – mutatott rá Orbán Balázs, hozzátéve, hogy a válaszok alapján a mintára jellemző a munkatársakkal való jó viszony, valamint a munkakörnyezettel való megelégedettség.

A Budapesti Műszaki Egyetem és a Műegyetemi Hallgatói Kft munkatársai által készített kutatásból kiderül továbbá, hogy nagyjából fele-fele arányban gondolkoznak a válaszadók a munkahelyváltáson, 16,4 százalékuk pedig határozottan váltani szeretne.

A legerősebb indok 62,4 százalékkal a nem megfelelő fizetés, illetve körülbelül hasonló arányban az, hogy az illető más feladatkörrel szeretne foglalkozni. Minden harmadik kitöltő érzi úgy, hogy nem becsülik meg a jelenlegi munkahelyén (35,6%). A kitöltők nagy többsége viszont jól kijön a munkatársaival, legalábbis ennek ellenkezője nem indok a munkahelyváltásra, mindössze a kitöltők 6,9%-ánál.

Négynapos munkahét, menza, közösségi programok

Az innovatív elemek jelenléte is fontos szempont, így érdemes lehet a cégeknek ilyen irányba elmozdulni a jövőben. Átlagosan leginkább a 4 napos munkahétnek örülnének a kitöltők, de népszerű a rendszeres közösségépítő programok tervezete is. Közepesnél nagyobb fontosságú a megszokottól eltérő munkahelyi környezet, illetve a munkahelyi menza. A legkevésbé fontos tényező a nyitott iroda és a gyermekbarát munkahely. Ez utóbbi a minta átlagéletkorára is visszavezethető, ami a 27 évet sem éri el.

– A karrierhez kapcsolódó kérdések esetén átlagosan azzal értettek leginkább egyet a kitöltők, hogy hosszú távon is maradnának egy adott munkahelyen, ha elégedettek az állással.Megerősítést nyert, hogy a bérezés kiemelkedő szempont, ugyanis általános egyetértés van, hogy az adott kitöltő szakmájában a hazai bérek jelentősen elmaradnak az EU-s átlagtól. Átlagosan a legkevésbé azzal értettek egyet a kitöltők, hogy rövid ideig hajlandóak és addig is érdemes maradni egy adott munkahelyen – tette hozzá végül a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója.

H I R D E T É S