Lóterápia
Forrás: Envato

Ezt a 3 dolgot tanulhatod meg a lovaktól – avagy egy speciális coaching

blank
blank

H I R D E T É S

A lovakat nem csak sportra, hanem különböző fejlesztésekre is lehet, sőt érdemes használni.

Magyarországon is egyre több lehetőség van úgy nevezett ló asszisztált egyéni vagy csoportos fejlesztéseken részt venni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a tréning vagy coaching helyzetben, a lovak visszajelzéseit építi be a fejlesztési folyamatba.

Mit és hogyan jeleznek vissza a patások?

Két alapvető tulajdonságuk teszi remek tükörré a lovakat. Az egyik az, hogy menekülőállatok, a másik pedig, hogy természetszerűleg csapatban élnek. A ménesben világos hierarchia uralkodik, amit némi harc után mindenki elfogad, mégpedig azért, mert ez a túlélésük záloga. Miért fontos ez például a vezetőfejlesztésben? A lovaknak szükségük van vezetőre. Valakire, akiben bízni lehet, akit biztonsággal lehet követni. Ha egy ló találkozik egy emberrel, tulajdonképpen keresi benne azokat a tulajdonságokat, amik miatt rábízhatja magát és ha megtalálja, szinte feltétel nélkül együtt is működik. A tréning, coaching folyamatok során a szakemberek különböző – lovas tudást nem igénylő – feladathelyzetekre hívják a résztvevőket, amelyekben biztonságban kipróbálhatják, építhetik a kapcsolatot a lovakkal, a tanácsadók pedig segítenek lefordítani a ló visszajelzéseit és reflexiók által beépíteni azokat a munkahelyi valóságra.

Ezen a 3 területen biztosan tanulhatsz újat magadról egy lovas tréningen:

Kommunikáció

A lovakkal való munka megmutatja, hogy képes vagy-e egyértelműen, egyszerűen és leginkább célszerűen kifejezni azt, amit szeretnél. Legfőképp arra kapsz majd visszajelzést, hogy hogyan tudod az üzeneted úgy formálni, hogy az a fogadó fél is megértse, akkor is, ha ezúttal tényleg nem egy nyelvet beszéltek.

Vezetési stílus

Inkább kapcsolat, vagy feladatorientált vezető vagy? A következetesség, vagy a spontaneitás jön könnyebben? A lovakkal való munkában észre sem veszed és elárulod magadról. Egyik sem jó vagy rossz, de fontos, hogy tudatosítsd melyik stílus áll hozzád a legközelebb, hogy értsd miért reagálnak rád úgy a kollégáid, ahogy.

Együttműködés

Mik azok a tulajdonságok, amik miatt könnyű veled együttdolgozni és melyek azok, amik megnehezítik a közös munkát? A lovas feladatokban kipróbálhatod, mennyire tudsz figyelni a másikra, észreveszed-e a jelzéseit, tudod-e hatékonyan jelezni az igényeidet és milyen érzés az, amikor valaki feltétel nélkül megbízik benned.

A ló asszisztált tréningekről itt olvashatsz bővebben: http://www.eqskill.hu/a-lovastreningrol

Szerző: B.B.

Fotó: Envato

H I R D E T É S