csr

A profit helyett a jóllétre fókuszálnak a vállalatok

blank
blank

A pandémia hatására átalakultak egyes cégeknél a vállalati célkitűzések, a profitnövelés helyett egyebek mellett a társadalmi felelősség vállalás fontosságát hangsúlyozzák. Többek között ez is elhangzott azon a Grayling által szervezett sajtótájékoztatón, ahol több hazai nagyvállalat vezetője is beszélt a járvány alatt szerzett tapasztalatokról.

A koronavírus-járvány egy olyan újfajta, eddig ismeretlen helyzetet eredményezett, amely a korábbi tervek átértékelését, a megszokott működési gyakorlatok megváltoztatását, nagyfokú rugalmasságot és innovációt tett szükségessé a vállalatok részéről is. A pandémia nagyban felgyorsította a társadalmi felelősségvállalási, fenntarthatósági tevékenységeiket, és befolyásolja a következő évek terveit is.

A Grayling 500 nemzetközi vállalatvezető megkérdezésével készített globális felmérést februárban, melyben a pandémia cégekre gyakorolt hatásait vizsgálta. Az eredmények szerint a világjárvány idején a cégek 32 százaléka gondolta úgy, hogy a profit maximalizálása a célja. A válaszadók 63 százaléka szerint a vállalkozásoknak kollektív felelősséget kell vállalnia azokban a közösségekben, amelyekben működnek, az üzleti döntéshozók 85 százaléka úgy véli, hogy a társadalmi jólét hozzájárul vállalkozásuk jövőbeli jólétéhez is. – számolt be a kutatásról Szőke Eszter, a Grayling Hungary ügyvezetőigazgató-helyettese.

A kutatásban megjelent 10 nemzetközi trend, ami az új irányokat jelöli ki:

  • A változások üteme felgyorsítja és átformálja a vállalati célkitűzéseket.
  • Kollektív felelősségvállalást várnak el a munkavállalók.
  • További válságok várhatók, ami sürgeti az összefogást és az együttműködést.
  • A radikális ifjúság állásfoglalásra készteti a vállalatokat társadalmi kérdésekben.
  • A vezetők új generációi számára a nemek közötti és etnikai egyenlőség alapértelmezett érték.
  • A globális láthatóság cselekvésre és aktív részvételre készteti a vállalati szereplőket is.
  • Egyre több az aktivista munkatárs, aki kiáll a tesz a társadalmi kihívások leküzdéséért.
  • Egyre több vállalat és márka kötelezi el magát a B-Corp vagy a „Benefit Corporation” üzleti modell mellett.
  • Az új generációk számára azok a munkaadók vonzók, akik a technológia segítségével közös jövőnket formálják.
  • A vállalatoknak többé nem kell választani a profit termelés és a társadalmi szerepvállalás között, sőt a kettő aktívan támogatja egymást.

Magyar jó gyakorlatok és irányok

A nemzetközi kutatás kapcsán a Grayling a hazai vállalati jógyakorlatokról és tapasztalatokról a Shell, a GE, a Diageo és a székesfehérvári Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. vezetőit is megkérdezte.

„A járvány alatt a dolgozók biztonságérzete megingott, ezt kellett a cégnek stabilizálni.” – nyilatkozta Varga Zsuzsanna, a székesfehérvári Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. ügyvezetője és HR-vezetője. Növelték a kommunikáció mennyiségét, és rendszeresen megerősítették a dolgozóikat abban, hogy a cég a saját biztonságukat és a munkahelyük stabilitását is garantálja. Prioritást kapott a munkatársak testi-lelki védelme, a munkahelyek megőrzése és az üzletfolytonosság fenntartása. A társaságnál csökkentették a munkaidőt és elbocsátásra is szükség volt, de szeptemberben visszaállt a megrendelések száma, ma pedig már 20 százalékkal meghaladja az előző évit.

A GE otthoni munkavégzést tett lehetővé munkatársainak. Márciusban az első negyedéves zárást otthonról oldották meg. Emellett bevezettek egy virtuális dadus-programot is, támogatva a home office-ban dolgozó nőket.

A Diageo rugalmas munkavégzést biztosított. Bevezették az ún. „sürgősségi távollét”-et, és a szabadságon felül plusz 10 szabadnapot biztosítottak a dolgozóknak. A cégnél a jövőben a hibrid munkavégzést támogatják – 30 százalékos kapacitással térnek vissza, de később sem lesz ez az arány 60 százaléknál több.

Bujdosó Andrea, a Shell mobilitási üzletágának vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, a vezetők is megijedtek a járványtól, számukra is a biztonság került a fókuszba. A munkatársak pénzt kaptak az otthoni munkavégzéshez ergonómiai eszközök vásárlására, illetve használaton kívüli laptopokat adományoztak a családoknak a digitális oktatáshoz. Jelenleg 20 százalékban maximálták a bent dolgozók arányát.

A társadalmi felelősségvállalás globális szinten felerősödött. Az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. ügyvezetője és HR-vezetője elmondta, a cég olyan helyi nonprofit szervezeteknek adott támogatást, amelyek a szociális felzárkóztatásban aktívak, kórházakat is támogattak a pandémia alatt, illetve támogató programot tartottak a tinédzserek szüleinek arról, hogyan kezeljék az izoláltságot, ami az ő esetükben több mint egy évig tartott.

A GE Mental Health Week néven egészségmegőrző programot szervezett, melynek keretében a vezetők és a dolgozók közösen beszélték meg a helyzettel kapcsolatos érzelmi nehézségeiket.

A cégek jelenleg a dolgozók visszatérésére fókuszálnak. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy továbbra is nagyfokú rugalmasságra, kreativitásra és sorozatos újratervezésre van szükség.

A távolabbi jövőt tekintve a vállalatok a már meglévő felelősségvállalási, fenntarthatósági programjainak megőrzésére koncentrálnak.

#csr #hr #pandemia #felmeres #homeoffice #cegek #hibridmunkavegzes #fenntarthatosag