well-being, mentalis jollet, munkahelyi kozosseg, munkahelyi jollet
Fotó: Ziggurat Project

Céges workshop a munkahelyi mentális jóllétért

blank
blank

Elsőre talán furcsának tűnhet, amikor egy összművészeti társulat munkahelyi közösségeket fejlesztő szolgáltatásáról írunk, azonban ha csak kicsit belegondolunk, sokkal több kapcsolódás van a mozgás, a jóga és a munkahelyi well-being között.

Még a pandémia előtt egy „Tandem Europe” elnevezésű nemzetközi pályázaton vett részt a Ziggurat Project, amelynek kitűzött célja a munkaközösségek mentális jóllétének fejlesztése és a kiégés jelenségére történő figyelemfelhívás volt.

A magyar szervezet egy olasz partnerrel közösen találta ki azt a szolgáltatást, amelyet nemcsak egyéni, mint inkább csoportokra alkalmazható, és főként munkahelyi közösségek számára ideális a mentális egyensúly fejlesztésére és megtartására.

A projektet később EMPOWERmental néven kezdték el működtetni. „Nap mint nap tapasztaljuk, hogy mentális jóllétünk megőrzése háttérbe szorul. A  túlterheltség vagy a vírushelyzet okozta szorongás és bizonytalanság állandó stresszben tart minket, ami hatással van egészségünkre, koncentrációnkra és agyműködésünkre is. Az általunk hozott kreatív és könnyen adaptálható gyakorlatok a mozgás, színház és a jóga területeiről merítenek.” – írják bemutatkozó oldalukon.

– Azért gondoltuk, hogy elsősorban munkahelyi közösségek számára ajánljuk programunkat, mert azt tapasztaltuk, hogy sokan, ha egyénileg vágnak bele a gyakorlásba, sokkal hamarabb adják fel – mondja portálunknak Sarlós Flóra Eszter, a Ziggurat Project művészeti vezetője.

Fejfájás, nyakfájás, álmatlanság stb.

„Az vagy, amit minden nap csinálsz!”

– szokták mondani egymás és partnereik között a program alkotói. Éppen ezért vallják, hogy a rendszersség, a gyakorlás, az önmagunkra való figyelés elengedhetetlen ahhoz, hogy a munkahelyi stresszt kezelni tudjuk, a kiégést el tudjuk kerülni.

– Ahhoz, hogy minden munkatárs motivált legyen a folyamatban, minden workshop elején keretezünk a résztvevőkkel, azaz meghatározzuk, mi nehezíti éppen abban az időszakban a munkahelyi légkört, számára és a közösség számára, vagy éppen mi az, ami jobbá teheti a mentális állapotát – ezt már Hajdú Fanny drámapedagógus teszi hozzá. – Ha például fejfájás, nyakfájás, álmatlanság gyötri a kollégákat, akkor már meg is találtuk a kiinduló pontot.

blank

A technika tehát adott, kidolgozott, és a közös akarat mentén eredményes is. – Nyilván minden munkáltató és munkavállaló azt szeretné, ha a lehető legkisebb feszültség mellett tudna dolgozni egy munkahelyi közösség – összegez Sarlós Flóra Eszter. – Ehhez azonban következetesen, gyakorolva érdemes elvégezni a workshopok feladatait.

A Ziggurat Projectről

Bár alapvetően művészeti alapokon nyugvó, és elsősorban civil szervezetként működő, az elmúlt években forprofit szervezetek felé is nyitó Ziggurat Project önmaguk meghatározása szerint egy független, összművészeti társulat, mely a kortárs táncot más művészeti területekkel (zene, színház, digitális és képzőművészet) fűzi össze.

Az alapítók közül Sarlós Flóra Eszter, koreográfus és jóga tanár, a Ziggurat Project kollektíva művészeti vezetője, valamint Hajdú Fanny drámapedagógus dolgoztak ki egy olyan programot, amely célzottan munkahelyi közösségek számára igyekszik választ, ha úgy tetszik, kézzel fogható gyakorlatokat adni a munkahelyi mentális jóllét elérése érdekében.

ZBT

Fotók: Ziggurat Project / Bodnár Patrícia / Good Impact Fenntarthatósági vásár (2021)