,,Igazán vehetnél egy új táskát magadnak” – mondta a főnököm, a mellettem lévő szimpla feketével szemezve. ,,A felnőttek nem hátizsákkal járnak munkába.”

Teljesen ledöbbentem. Ezután szörnyen figyelmes lettem az öltözékemre. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki anyukája ruháiban próbál felnőtteset játszani.

A megjegyzés önmagával nem igazán hatott meg. A következő héten egy olyan aktatáskával jelentem meg a munkahelyen, ami hátizsákká alakítható. Ez volt az én kis lázadásom. A történetemnek itt kéne vége lennie, de sajnos nem így történt. Több hónapnyi célzás után azzal kapcsolatban, hogy milyen kevés a tapasztalom a többi munkatársamhoz képest, megjegyzések rengetege után, hogy hogyan kéne végeznem a munkám, már a legapróbb mondat is azt az érzést keltette bennem, hogy nem vagyok elég jó. Hosszas idő után a mérgező főnököm miatt teljesen elvesztettem az önbizalmam. Mai napig azon dolgozok, hogy visszanyerjem a régi énem.

Mielőtt elkezdtem dolgozni, magabiztos voltam

Szerettem túlteljesíteni és olyan magabiztos voltam, amennyire csak egy frissen végzett főiskolás lehet.

Mielőtt megkaptam ezt az állást többre is jelentkeztem és több, mint 100 elutasított. De az elutasítások sohasem vették el a kedvem. Olyan pozíciókra jelentkeztem, amelyekre nagyon alulképzett voltam, kevés reménnyel, hogy felvesznek. Csak kellett egy kellett, hogy felvegyen és boldogulni fogok. Végül kaptam egy teljes munkaidős, állandó ajánlatot – az első “igazi” állásomat .

“Kevesebb tapasztalatod van, mint képzeltük, de megkockáztatjuk” – mondta a főnököm, amikor felajánlotta a pozíciót. Akkoriban olyan volt, mint a vállveregetés, amire vártam.

Nemsokára azonban inkább fenyegetésnek tűnt.

Amint elkezdtem dolgozni rájöttem, hogy a főnökömnek van egy problémás oldala

Egy igazán kedves ember az irodán kívül, az én rossz főnököm képes volt arra, hogy mindent kérdőre vonjak amit valaha csináltam.

Ha egy terv nem jött össze, az sosem amiatt volt, mert egy rossz terv volt hanem, mert én nem valósítottam meg a megfelelő módon. Ha egy külső megbízott nem azt csinálta amit mi kértünk az nem azért volt, mert különböző elképzelésünk volt hanem amiatt, mert én nem kommunikáltam elég jól azt, amit szeretnénk. Ha egy feladattal kapcsolatban több kérdésem is volt az nem amiatt volt, mert az utasításai nem voltak elég világosak, hanem, mert én nem figyeltem oda eléggé.

Idővel elkezdtem egyetérteni.

Egyből görcsbe rándult a gyomrom, amint megláttam a nevét a telefonomon vagy az emaileim között. Az elmém egyből az összes lehető hibára gondolt, amit addig elkövethettem. Amikor megtudtam, hogy szabadságra megy és mindenkinek elmondta rajtam kívül, magamat kezdtem el hibáztatni, amiért elkezdtem távolságtartó lenni vele szemben. Pedig csak arra kellett volna gondolnom, hogy mennyire furcsa volt ez az ő részéről.

Próbálom visszaszerezni az önbizalmam

Néhány évvel – és főnökkel – később is néha még mindig úgy érzem, hogy kétely merül fel bennem, amikor szakmai döntéseket kell hoznom.

Haboztam állásra jelentkezni, hacsak nem voltam biztos abban, hogy képzett voltam a pozícióra. A felettesemtől érkező váratlan e-mailek és az éves értékelők még mindig aggodalommal töltenek el. Amikor tavaly felajánlottak egy nagyszerű lehetőséget, ami szakmailag és anyagilag is remek lehetőség volt számomra, majdnem visszautasítottam, hogy ne okozzak csalódást egy másik főnöknek.

Ahogy egyre több tapasztalatot szereztem, rájöttem, hogy a főnökök is emberek, megvannak a maguk bizonytalanságai és hiányosságai. Most már azt is tudom értékelni, hogy mennyit kellett tanulnom az osztálytermi eredmények munkahelyi sikerekké alakításáról. Ennek ellenére meggyőződtem arról is, hogy egyes emberek csak rossz vezetők.

Amikor tavaly végre elmondtam az új főnökömnek, hogy elmegyek, valamit tett, amit az előző soha: gratulált. És ez mindent megváltoztatott a világon.