A konfliktus lehetőség arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, vagy épp eltávolodjunk a másiktól. Te hogy kezeled a vitás helyzeteket?

Nem hiszem el, már megint ezt csinálod! Miért nem tudod megjegyezni, hogy ezt nem így kell összerakni? Most már jó lenne felállnod a gép mellől, hiszen már három órája bámulod egyfolytában a monitort! Ismerősek ezek a mindennapi mondatok? Mi is hangoztatjuk őket nap mint nap? Persze, hiszen valahogy ki kell fejeznünk a nemtetszésünket. De célra vezetnek-e ezek a kérdések, megoldják-e adott helyzetben a vitát?

A konfliktus lehetőség arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, vagy épp eltávolodjunk a másiktól

Amikor egy konfliktushelyzettel szembesülünk, első lépésként gondoljuk végig, hogy valójában mi is a szándékunk a közlésünkkel. Az, hogy kritikamentesen őszinték legyünk? Vagy hogy jól beolvassunk a másiknak? Esetleg az, hogy nyitott szívvel és kritikamentes elmével igyekezzünk gyakorolni az empatikus jelenlétet, azaz próbáljuk megérteni a másikat?

Ha képesek vagyunk eszközként használni a kritikamentes őszinteséget és az empatikus jelenlétet ahhoz, hogy eljussunk oda, hogy minden érintett szükségleteivel törődünk, az azt is jelenti, hogy ugyanúgy odafigyelünk önmagunkra, mint a másik félre is.

Lépésenként az egyetértés felé

Ha megtanuljuk megfigyelés formájában kimondani azt, ami nem tetszik, kisebb eséllyel fogunk ellenállást generálni, és nagyobb eséllyel együttműködést. Első lépésként írjuk le az adott helyzettel kapcsolatos megfigyelésünket. Második lépésként tudatosítsuk a megfigyeléssel kapcsolatos érzésünket. Ez esetben igen fontos, hogy hol keressük az érzésünk gyökerét. Ha egyet értünk azzal, hogy „csak azért vagyok felelős, amit irányítani tudok”, nem mondhatjuk a másiknak, hogy te dühítettél fel, miattad vagyok csalódott. Hiszen hogyan vádolhatom a másikat egy olyan valamiért, ami bennem történik és én magam sem tudom irányítani?

Amikor azt mondjuk, hogy miattad vagyunk csalódottak, akkor még nem jutottunk el az érzelmi felnőtté válás állapotába. Akkor tudunk kilépni az érzelmi rabszolgasorsból, ha már nem másokat hibáztatunk a saját érzéseinkért.

És hol kereshetjük az érzéseink gyökerét?

Arra kell koncentrálnunk, hogy milyen szükségletünk érintődött meg adott helyzetben. A Földön minden embernek ugyanazok a szükségletei, és minden szükségletet végtelen számú megoldási stratégiával tudunk kielégíteni. Mindannyian szoktunk lelkesek és csalódottak lenni, megtapasztaltuk az örömöt és a bánatot is és kortól függetlenül mindenkinek szüksége van biztonságra, kalandra, megértésre, szeretetre, összetartozásra stb. Tehát érdemes azonosítanunk a helyzethez kapcsolódó szükségletünket.

A hídépítés kulcsa

Az életszerű cselekvési tervet akkor tudjuk megtalálni, amikor képesek vagyunk tudatosítani a négy lépést: mi a megfigyelésünk, az érzésünk, a szükségletünk, a kérésünk, majd mi lehet a másik érzése, szükséglete. Ha rájöttünk, hogy mi a saját és mi a másik legdominánsabb szükséglete, akkor megtaláljuk azt is, amivel mindkettőnkre reflektálhatunk.

Megszólalás előtt tudatosítsuk magunkban: a szeretetemet akarom kifejezni, így nagyobb eséllyel találnak rám azok a szavak, amik segítenek hidat építeni a kettőnk szíve között.

Szerző: K.T.

Fotó: Envato