angelina jolie, sztárok, bulvár, karrier
Fotó: Wikipédia

Angelina Jolie temetésszervezőből lett színésznő

blank
blank

H I R D E T É S

A Lara Croft-ot alakító Tomb Raider filmek által elhíresült  47 éves Angelina Jolie nem mindig álmodott sztárságról, sőt, inkább annak ellentéte volt szíve vágya.

Angelina Jolie két színész, Jon Voight és Marcheline Bertrand gyermeke, így azt feltételezhetjük, hogy mindig is szülei nyomába akart lépni, de ez így nem teljes mértékben helytálló.

Angelina Jolie színésznő akart lenni, de…

Kiskorában édesanyja filmjeit nézve valóban színésznő akart lenni, ezért 11 évesen a Lee Strasberg színház intézményében kezdte el a szakma fortélyait tanulni. Két évig tanult, és számos darabban szerepelt. A másodlagos tanulmányait a Beverly Hills gimnáziumban folytatta. Ettől a ponttol érzelmi válságba került. 

Elszigetelve érezte magát, mert édesanyja meglehetősen kevés pénzből élt. Ráadásul amiatt is gúnyolták iskolatársai, mert vékony volt, és, mert szemüveget és fogszabályzót hordott.

Modellkedett is

Megpróbálkozott a modellkedéssel is, de nem járt sikerrel. Ezután 14 évesen Moreno High elnevezésű gimnáziumba került, és ettől a ponttól kezdte el megélni sötét oldalát. Ezután elkezdett kísérletezni a ‘knife play’-el ami azt jelenti, hogy a kést mint egyfajta szexuális élmény  felpezsdítésére használják. Folyamatosan feketét hordott, mint egy igazi punk.

Temetésszervezés

Ezután abbahagyta a színészettel kapcsolatos leckéit, és eldöntötte, hogy temetésszervező lesz, még otthoni kurzust is vett, hogy megtanulhassa, hogyan kell tartósítani egy testet. Meg akarta reformálni azt, ahogyan a halálra tekintünk és azt ahogyan egy temetés zajlik, ugyanis nagyapja temetési szertartásával nagyon elégedetlen volt. Két évig képezte magát. Később azonban 16 évesen újra teljesen elkötelezte magát a színészkedés mellett, a történet folytatását pedig ismerjük, csillogó karrier és világhír.

Forrás: University Herald

Fotó: Wikipédia

H I R D E T É S