tavmunka, csapatépítés, teljesitmeny, elismeres
Fotó: Envato

A távoli dolgozók elismerése

blank
blank

H I R D E T É S

A koronavírus járvány óta egyre többen dolgoznak home officeban, ezért felmerül a kérdés, hogyan lehet elismerni a távoli dolgozók lelkesedését? 

Bár a távmunka fogalma már korábban is létezett, de igazán a pandémia kitörése óta nyert teret magának Magyarországon. A vírushelyzet lecsengését követően is számos cégnél marad meg opcióként a home office, sőt vannak vállalatok, akik abszolút nem várják el a dolgozóiktól, hogy bejárjanak az irodába, hiszen a járvány időszaka tökéletesen bebizonyította: a pozíciók jelentős része alkalmas az otthoni munkavégzésre. 

A kollégákba vetett bizalom 

Erről egyébként már korábban is láttak tanulmányok napvilágot, az Invitel Csoportnál például már 2016-ban – tehát bőven a covid előtt – vezették be a távmunka lehetőségét. A vállalat akkor egy külső tanácsadó cég bevonásával készített egy hatástanulmányt, az 1200 munkavállalóból pedig több mint 600 esetében találták úgy, hogy a pozíciója tökéletesen alkalmas az otthoni munkavégzésre is. Akkor Dr. Budai J. Gergő, a cég vezérigazgató-helyettese azt mondta: a kollégákba vetett bizalom kifizetődött, ugyanis nőtt a hatékonyság, ráadásul plusz juttatásként tekintettek a home office lehetőségére, így elhivatottabbak is lettek a céggel kapcsolatban.

Fontos az elismerés 

Az elkötelezett munkavállalókról egyébként már itt a Karrier Trend oldalán is írtunk, mint azt korábbi cikkünkben is megfogalmaztuk, ahol elismerik a munkavállalókat, ott sokkal magasabb lesz az elköteleződés aránya, ez pedig végső soron javuló teljesítményhez is vezethet. Jó, jó, de jogosan merülhet fel a kérdés, a távoli dolgozók munkáját miként lehet elismerni? Kezdjük azzal, hogy az már eleve egy elismerésnek számít, hogy hosszú távon a cég lehetőséget biztosít a távoli munkavégzésre. Ez ugyanis egy olyan bizalomra enged következtetni munkavállaló és vezető között, ami a jól működő munkakapcsolat alfája és omegája. A bizalom ugyanis a sikeres vállalkozás alappillére. Ahol a beosztottak és a vezetők nyílt kommunikációval fordulnak egymáshoz, ott a teljesítmény is határozottan jobb lesz, a munkavállalók pedig motiváltabbak maradnak. 

Csapatépítés 

Persze ettől függetlenül nem baj, ha alkalomadtán vezetőként adunk némi visszajelzést afelé a dolgozó felé, aki otthonról teljesíti a feladatait. Félévente egy teljesítmény-értékelő e-mail vagy telefon biztosan jól fog esni a másik félnek, de természetesen a csapatépítő tréningeknek sem kell elmaradnia attól függetlenül, hogy a csapat jelentős része otthonról dolgozik, Sőt, ez esetben talán kiemelt jelentőséggel is bír, hiszen egy-egy ilyen találkozón végre lehetősége lehet a teamnek arra, hogy átbeszéljék az elmúlt időszakot, úgy, hogy közben jól is szórakoznak. 

Elvárássá válhat? 

A covid időszak óta egyre több álláshirdetést látni, ahol lehetőségként biztosított a home office. Ez már csak azért is nagyon pozitív, mert a munkaerő globalizációjával úgy tűnik a távoli munkavégzés lassan elvárássá válik. Már Magyarországon is léteznek olyan vállalatok, ahol minden dolgozó számára természetes az otthoni munka, a cég pedig ehhez minden lehetséges eszközt a rendelkezésre is bocsát, így gyakorlatilag bárhonnan tudnak dolgozni a munkavállalók. 

Térhódítás 

A távmunka a következő évek során bizonyosan még inkább térhódító útjára indul, előnyei között pedig egyértelműen szerepel, hogy növeli a munkatársak lojalitását a cég felé, valamint segíti az egyes feladatokban való elmélyülést, a dolgozók fókuszlását, mindezek együttese pedig minőségibb munkát is eredményez.

Szerző: G.P.

Fotó: Envato

H I R D E T É S